A munkaerő kölcsönzésről, másképp – 3. rész
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A NAV kiemelt ellenőrzési területe évek óta a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókötelezettségek teljesítésének ellenőrzése. Ide tartozik a munkaerő-kölcsönzés is. Most folytatjuk a témához kapcsolódó, érdekes bírósági ítéletek ismertetését.
Tavaly decembertől érdemben módosultak a munkaerő-kölcsönzés szabályai: a kölcsönbe adó cégeknek regisztrálniuk kell az illetékes kormányhivatalnál; nyilvántartásba-vételük alapvető működési feltétele lett a munkaerő-kölcsönzésnek, ráadásul ez a tevékenység csak vagyoni biztosíték letétbe helyezése esetén folytatható. A munkaerő-kölcsönzés szabályait természetesen a Munka törvénykönyve határozza meg, de a tevékenység során számos adóelkerülési módozat is előtérbe került. A bonyolódó jogszabályi környezetet előző cikkünkben ismertettük részletesen, most konkrét jogeseteket mutatunk be.
Kölcsönbeadó vagy kölcsönbevevő?
A felperes 2012. június és 2013. augusztus közötti időszakban összesen öt fő munkaerő kölcsönzése kapcsán a S. W. Kft-től (Kft 1) és a H.-J. S. Kft-től (Kft 2) összesen 14 számlát fogadott be, mindösszesen 13 millió Ft + áfa ellenértékben. Az adóhatóság (alperes) a felperesnél 2012. január 1-től 2013. szeptember 30-ig terjedő időszakra valamennyi adónemre kiterjedően bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban kötelezte a felperest áfa, szja, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulék, nyugdíjbiztosítási alapot megillető járulék, szociális hozzájárulási, szakképzési hozzájárulás adónemben összesen 8 849 e Ft adókülönbözet megfizetésére, 4 424 e Ft adóbírságot szabott ki, 1 131 e Ft késedelmi pótlékot számított fel. A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes a 2015. december 21. napján kelt határozatában az elsőfokú határozatot – helyes indokaira tekintettel – helybenhagyta.
Az adóhatóság határozatának indokolása szerint a felperes képviselője is elismerte, hogy a munkaszerződéseket ő íratta alá, személyesen a kölcsönbeadó cégektől senkivel nem találkozott, kapcsolattartó személyt sem jelölt meg. A munkavállalók foglalkoztatásával összefüggésben semmi nem változott, és ezt igazolják a munkaerő-kölcsönzés alapján foglalkoztatott magánszemélyek nyilatkozatai is, akik a Kft 1-et és a Kft 2-őt nem is ismerték, és előadásuk szerint változatlanul a felperes telephelyén, a felperes képviselőjének utasítása szerint végezték a munkát, valamennyien a felpereshez köthető személyekkel álltak alá- és fölérendeltségi viszonyban, felettük a Kft 1 és a Kft 2 semmilyen munkáltatói jogot nem gyakorolt. E társaságok munkaerő-kölcsönzés céljából – a rendelkezésre álló adatok, dokumentumok, nyilatkozatok szerint – alkalmazottakat nem foglalkoztattak, ezért a Kft 1, és a Kft 2 és a felperes között megkötött munkaerő-kölcsönzési szerződések színleltek, az ennek kapcsán kibocsátott számlák mögött nincs valós gazdasági esemény. Az elsőfokú adóhatóság megalapozottan és jogszerűen járt el akkor, amikor a felperes által befogadott számlákat tartalmilag hiteltelennek minősítette. Az adókijátszás ténye egyértelműen igazolt, amely a kiállításra került számlákon szereplő számlakibocsátók által az áfa megfizetésének elmulasztásában, a hiteltelen számlákra alapozott adólevonási jog gyakorlásában, valamint a foglalkoztatást terhelő adó- és járulékfizetési kötelezettség elmulasztásában érhető tetten. A munkaerő-kölcsönzésről felperes felé számlát kiállító gazdasági társaságok csak névlegesen vettek részt a szolgáltatás teljesítésében, mivel az alapvető feltétellel, azaz a kölcsönözhető saját munkaerővel nem rendelkeztek, és erről a felperesnek tudnia kellett. A felperes képviselője – az ésszerűen elvárható körültekintés körében – nem ellenőrizte szerződéses partnerei helyzetét, nem vizsgálta meg, hogy ez a két gazdasági társaság a részére kiszámlázott munkaerő-kölcsönzést saját maga tudja-e teljesíteni. Éppen ellenkezőleg, a felperes a saját munkavállalóit irányította át a munkaerő-kölcsönző cégekhez, hogy a munkaerő-kölcsönzés látszatát keltve az ahhoz szükséges szerződéseket aláírják, amíg a háttérben a munkavállalók változatlanul végezték tovább, változatlan helyen és körülmények között a tevékenységüket, de immár színlelt módon, nem a felperes alkalmazásában. A felperes ügyvezetője annak ellenére nem teljesítette ellenőrzési kötelezettségét, hogy szerződésben vállalta a vonatkozó jogszabályok betartását és az ehhez kapcsolódó mulasztások esetén azt a következményt, hogy a kölcsönbe vett munkavállalók felett ténylegesen neki kell teljesítenie a munkáltatói kötelezettséget, így az adó és járulék terhek befizetését is. Nem kérte el a kölcsönadó cégektől azt a nyilvántartást, amelyből ellenőrizhette volna a munkavállalók bejelentésének megtörténtét, még az adóhatóság honlapján sem ellenőrizte a közvetítői cég bejelentett alkalmazottjainak számát, ami az Európai Unió Bíróságának (EUB) joggyakorlata által megkívánt ésszerűen elvárható intézkedések körébe is beletartozik. A felperes kifejezetten maga alakította úgy, hogy munkavállalóit „egy névleges munkaerő-kölcsönzési konstrukció kialakítása mellett” akként foglalkoztassa tovább, hogy a munkabérek járulékterheit ne kelljen teljesítenie, és olyan számlákat fogadott be a Kft 1 és Kft 2-től, amelyekről maga is tudta, hogy az ezeken szereplő szolgáltatásokat a számlán feltüntetett társaságok nem végezték el. Hangsúlyozta az alperes azt is, hogy a felperes magatartása megvalósította az adókijátszásban való részvételt, ezért az elsőfokú adóhatóság megalapozottan és jogszerűen állapított meg a felperes terhére az adókülönbözeteket a határozata szerinti adónemekben.
[htmlbox sznkk_2018]
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában megjelölte a jogvita eldöntésére irányadó Áfa tv., Art., és Mt. szerinti szabályokat, továbbá az e körben kialakított bírói gyakorlatot. Mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a munkaerő-kölcsönzésről kiállított számla esetén nem elégséges csak a munkavállalóknak a felperesnél történő tevékenység kifejtése, hanem szükséges és vizsgálandó az is, hogy a munkavállalók a kölcsönbe adó számlakibocsátóknál munkaviszonnyal rendelkeztek-e, illetve a számlakibocsátók eleget tettek-e egyéb jogszabályi követelményeknek, avagy sem. Ennek tisztázása érdekében – a felperes bizonyítási indítványának helyt adva – meghallgatta a munkavállalókat. A munkavállalóként meghallgatott tanúk vallomása alapján azt rögzítette, hogy valamennyien egységesen nyilatkoztak a munkaviszony létesítésével, megszűnésével kapcsolatban, akként, hogy az előző munkaviszonyok megszüntetésének nem volt különös indoka, az új munkaviszony, tehát a számlakibocsátókkal történt szerződéskötések után sem történt lényeges változás a munkavégzés helyében, a munkaeszközöket biztosító és az utasításokat adó személy tekintetében, csak a munkabérük érkezett más számláról. Az alperes ezért helytállóan állapította meg, hogy a munkavállalók a számlakibocsátókkal tényleges munkaviszonyt nem hoztak létre, még a képviselőjüket sem ismerték. E körben nincs jelentősége annak, hogy a tanúk elé ténylegesen ki tette oda aláírásra a szerződéseket. Hangsúlyozta e körben azt is, hogy a számlakibocsátók bevallási, bejelentési kötelezettségüket nem teljesítették, így a munkaviszony létesítéséhez szükséges e körülmények sem valósultak meg. Az alperes tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettségét teljesítve – figyelemmel az EUB döntésekre – helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a számlák kibocsátói és a felperes között a gazdasági események nem valósultak meg, a számlák fiktívek, ezekre adólevonási jog nem alapítható. Az alperes az eljárás során feltárt objektív körülményeket helytállóan értelmezte, a felperestől nem várt el az EUB által sérelmesnek ítélt körülményeket. Mivel munkaerő-kölcsönzési jogviszony ténylegesen, a valóságban nem jött létre, a felperes által hivatkozott irányelvi rendelkezések megsértése sem jöhet szóba. Az elsőfokú bíróság utalt arra is, hogy, ha elfogadta volna a felperes és számlakibocsátója közötti gazdasági esemény létrejöttét, akkor vizsgálnia kellett volna a felperesnek az ésszerűen elvárható intézkedések kapcsán tanúsított magatartását, amely során nem hagyhatta volna figyelmen kívül a megkötött szerződéseket. Ez utóbbiak értelmében pedig a felperes csak akkor járt volna el a tőle elvárható körültekintéssel, illetve akkor tette volna meg az ésszerű intézkedéseket, ha a foglalkoztatások megkezdését megelőzően ellenőrizte volna, hogy a számlakibocsátók teljesítették-e szerződési kötelezettségeiket. A felperes azonban ilyen magatartást nem igazolt, ezért ez már önmagában elégséges indok az adólevonási jog megtagadására, tehát az alperes jogszerűen állapította meg a foglalkoztatásokkal összefüggő adók és járulékok adójogi konzekvenciáit.
A Kúria megállapította, hogy az elsőfokú bíróság eljárása és határozata a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben nem sért eljárási szabályt, a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv.35.751/2016/6. )
A cikk szerzője dr. Veress Júlia, a VGD Hungary Kft. adószakértője.
A VGD Hungary Kft. az Adó Online szakmai partnere.
