A szobaszámtól függ a lakáshitel-támogatás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkáltató által kedvező feltételek mellett biztosítható lakáshitel-törlesztési támogatás kapcsán a most megjelent jogszabály világossá tette, milyen szempontokat kell figyelembe venni a juttatás eldöntésekor.


A méltányolható lakásigény feltételei közül az ingatlan szobaszáma lesz meghatározó az adómentes támogatás megítélésében, azaz már nem lesz vizsgálandó feltétel méltányolhatóság megítélése szempontjából a korábban sok bizonytalanságot okozó vételár, illetve építési költség.

Amennyiben az együtt költözők létszáma és a szobaszám alapján a lakás megfelel az előírásoknak a munkáltató adómentes hiteltörlesztési támogatása a meglévő lakás vételárának, építési költségének 30 százalékáig vehető igénybe, 5 év alatt összesen legfeljebb 5 millió forint értékben. A támogatott lakáshitel lehet forint vagy deviza alapú és új vagy használt lakásvásárlási, felújítási célú egyaránt.

A munkáltató és a munkavállaló megegyezése szerint a kritériumoknak megfelelő támogatást a munkahely hamarosan akár meg is kezdheti, amennyiben az a korábbi bejegyzésünkben leírt paramétereknek és kereteknek megfelel.

Ezentúl az adómentes támogatás feltételeinek teljesítését a későbbiekben megjelenő miniszteri rendeletben meghatározott tartalmú igazolással kell majd igazolnia a munkáltatónak, az adóévet követő év május 31-ig.

A szabályozó kellően erős szankciót állított fel, ahhoz hogy visszatartsa a fals próbálkozásokat, hiszen az igazolás bemutatásának elmulasztása, vagy jogosulatlan támogatás esetén a támogatás 20 százalékkal növelt összegben munkajövedelemnek minősül, mely után adó és járulék kötelezettség állapítandó meg.

Összességében tehát egy a munkavállalók és munkáltatók számára is kedvező juttatási forma elől hárult el újabb akadály! A kérdés az, hogy a vállalati erőforrások mekkora teret engednek majd arra, hogy ezzel éljenek is az érintettek, akár márciustól.

A bejegyzés szerzője Hegedűs Sándor, az RSM DTM Hungary Zrt. Adóüzletág vezetője. Az RSM DTM blog az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.