Adócsalásból autóversenyeztek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emelt a Baranya Megyei Főügyészség 69 ember ellen, akik autóversenyzői tevékenységük finanszírozására bűnszervezetet hoztak létre, és ezzel mintegy 11 milliárd forintos kárt okoztak.

A vádhatóság közleménye szerint a terheltek üzletszerűen elkövetett sikkasztás és költségvetési csalás bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége és egyes esetekben a számvitel rendje megsértésének bűntette miatt felelhetnek a bíróság előtt.

Azt írták: a vádlottak 2012 előtt autóversenyzői tevékenységük finanszírozására bűnszervezetet hoztak létre, amely egy számlázási láncolatot épített ki. A színlelt reklámszolgáltatásra épülő láncolat érdekeltté tette a gazdasági társaságokat abban, hogy a vádlottak autóversenyzését támogassák.

Mint ismertették, ehhez úgy szereztek támogató cégeket, hogy a támogatás mértékét lényegesen meghaladó mértékű előnyt biztosítottak az érintett társaságok vezetőinek és maguknak a cégeknek. A valótlan tartalmú számlák befogadásával a támogató cégek képviselői a társaságok vagyonának egy részét eltulajdonították, az áfa- és a társaságiadó-fizetési kötelezettségüket csökkentették.

A támogatást nyújtó, reklámoztató cégek vezetői a bűnszervezet érdekeltségébe tartozó cégekkel kötött reklámszerződésekben rögzített összegeket általában havi rendszerességgel átutalták. Majd a versenyeztető cég számlájáról a bűnszervezet valamely tagja azt készpénzben felvette, és a részesedés levonása után visszajuttatta a reklámoztató társaságok részére.

A sikkasztással a vádlottak mintegy 9 milliárd forint kárt okoztak, a költségvetésnek okozott vagyoni hátrány összege pedig meghaladja a 2 milliárd forintot – írták.

A reklámoztató társaságok közül több mint 20 cég önként megfizette az állami büdzsének okozott kár összegét, mintegy 800 millió forintot, így az ő esetükben az hiánytalanul megtérült – áll a közleményben.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának vezetői május 8-án sajtótájékoztatón számoltak be arról, hogy vádemelési javaslattal lezárták az ügyben a nyomozást.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.