Adócsaló munkaerő-kölcsönzőkre csapott le a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Fiktív számlákkal 244 millió forintnyi adót csalt el két cég. 25 helyszínen 96 nyomozó és rendőr vett részt az akcióban.


Két munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó társaság vezetőit vették őrizetbe a napokban a NAV közép-dunántúli regionális bűnügyi igazgatóságának nyomozói, mert a gyanú szerint 244 millió forint adót csaltak el – közölte a szervezet sajtóreferense. Ráskai Rita elmondta: az adócsaló céghálózat komáromi és oroszlányi irányítói próbáltak kibújni a felelősségre vonás alól, két vállalkozást például végstádiumban lévő rákbetegekre írattak át, akik a cégszerzés után rövidesen elhaláloztak.

A gyanúsítottak 2012-től működtettek munkaerő-kölcsönző cégeket, és a bevételeket a fővállalkozás irányítóihoz köthető alvállalkozások fiktív számláival ellensúlyozták. Utóbbi cégek között volt olyan, amelynek még munkavállalói sem voltak.

Nem fizet a vevője? 2014. 06. 12.:  IX. Magyar Követeléskezelés Konferencia
  • Mit tehetünk akkor, ha minden elővigyázatosságunk és tájékozottságunk ellenére olyan céggel kötünk üzletet, aki az általunk elvégzett munkát, vagy leszállított terméket nem hajlandó kifizetni?  
  • Mennyire használható a már többször, legutóbb április 1-én módosított csődtörvény, és milyen az ítélkezési gyakorlat?
  • Honnan kaphatunk hiteles adatokat a szerződött partnereinkről, és melyek azok a cégek, amiket érdemes elkerülnünk?
  • Milyen gyakorlati tapasztalatokat, tanácsokat kaphatunk olyan cégek vezetőitől, akik már több alkalommal is sikerrel kezelték kintlévőségeiket?

A fenti kérdésekre is választ kaphat 2014. június 12-én, ha eljön a Napi.hu által szervezett szakmai konferenciára.

Helyszín: Radisson Blu Béke Hotel, 1067 Budapest, Teréz Krt. 43.

Bővebb információk az előadásokról az előadókról, valamint jelentkezés itt

A bűnözői csoportra egyszerre 25 helyszínen, 96 pénzügyi nyomozó, adórevizor és pénzügyőr csapott le. Lefoglalták a cégek könyvelési anyagait és telefonjait, valamint a számlázásokra használt számítástechnikai eszközöket. Az akcióban csaknem 16 millió forint készpénzt foglaltak le, és mintegy 131 millió forint értékű vagyont – bankszámlákat, ingatlanokat – zároltak.

Kiderült, hogy a komáromi főszervező rendszeresen járt jósnőhöz, aki 2013 végén megjósolta neki, hogy 2014 áprilisában vagy májusában lecsukják. A költségvetési csalás miatt indított eljárásnak öt gyanúsítottja van, közülük a két főszervező előzetes letartóztatásba került – közölte a sajtóreferens.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.