Adóegyezményhez csatlakozott Magyarország


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarország csatlakozott a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) multilaterális adóegyezményéhez, a dokumentumot Balogh László pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár írta alá az OECD miniszteri értekezletének margóján, több mint 65 országgal együtt, Párizsban – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.


A szaktárca közleménye szerint a most aláírt adóegyezmény az adóalap-erózió és nyereségátcsoportosítás megelőzése érdekében hozott, adóegyezményekhez kapcsolódó intézkedések végrehajtását hivatott világszerte megvalósítani.

Az adóegyezmény legfontosabb hozadékainak egyike, hogy az adóelkerülés elleni szabályok széles körben, rövid idő alatt beépülhetnek a kétoldalú adóegyezményekbe, gátat szabva ezzel az adóoptimalizálási stratégiáknak. Az OECD becslése szerint a multinacionális vállalatok az ilyen stratégiákkal évente, globálisan 100-240 milliárd dollárral fizettek kevesebb adót. 

A multilaterális adóegyezménnyel egy olyan új többoldalú jogi eszköz jött létre, amely lehetővé teszi több száz adóegyezmény egyidejű módosítását az OECD modellegyezmény változásai alapján anélkül, hogy hosszas bilaterális egyeztetéseket kellene lefolytatni. 

Így lehetőség nyílik az OECD adóalap-erózió és nyereségátcsoportosítás (Base Erosion and Profit Shifting, röviden BEPS) elleni 15 pontból álló akcióterve eredményeinek mielőbbi végrehajtására. Az akcióterv célja, hogy támogassa a kormányokat a társadalmi szükségleteknek megfelelő adóbevételek biztosításában, megőrizve az üzleti szektor számára nyújtandó beruházáshoz és növekedéshez szükséges kiszámítható környezetet – ismerteti közleményében a szaktárca.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.