Adóhivatal születik!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kiegyezést követő években megszülettek az akkori polgári társadalmi berendezkedésnek megfelelő adótörvények. Ugyancsak ebben az időszakban jöttek létre az adóztatás adminisztratív teendőit ellátó szervezetek, amelyek jogi értelemben a ma működő Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jogelődjei. Megszületett 1868-ban az adóeljárások részletesen szabályozó első magyar törvény is.


A középkorban az adóztatást ellátó szervezetek meglehetősen szélsőséges módon változtak. Előfordult, hogy a feladatokat állami szervek látták el, de az is, hogy a feladatellátást delegálták a településekre, sőt gyakran az adószedés jogát bérbe adták, sőt akár évekre is elzálogosították.

Adót soha nem szívesen fizettek, ezért gyakran volt (van) szükség kényszerintézkedésekre. Ezt általában valamely fegyveres testület tagjainak igénybe vételével biztosították (hadsereg, csendőrség, rendőrség stb.). Erre még a bérbe vett vagy elzálogosított adóztatási jog mellett is lehetőséget biztosított a hatalom. Nem véletlen, hogy a hatósági erőszak (verés, kínzás, tömlöc, és még sorolhatnánk az eszközöket) mellett az adófizetési „hajlandóság” kikényszeríthető volt.

A változásra az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc adott reményt, de a szabadságharc bukása ezt a reményt – egyelőre – eloszlatta. A bukás után osztrák mintára vezették be az adózást Magyarországon, Magyarország területén öt pénzügyi főigazgatóságot hoztak létre, amelyek a bécsi kormányzatnak közvetlenül alávetve teljesítették az adóztatási feladatokat. Illetve nem teljesítették, mert a magyarországi passzív ellenállás ellehetetlenítette az adóztatási tevékenységet is. A kiegyezés egyik okaként mindenképpen a közteherviselés tragikus helyzetét jelölhetjük meg.

Ilyen előzmények után a kiegyezés alapozta meg egy modern, magyar törvényekkel is garantált adóztató szervezetrendszer kialakítását, és szintén törvényt alkotott az országgyűlés az adózással kapcsolatos eljárási szabályokról.

Az önálló vámhatóság létrejötte

A kereskedelmi forgalommal kapcsolatos adókötelezettségeknek hosszú történetük van. Ez konkrét termékek termelése, áruba bocsátása utáni adókötelezettségeket, a szállítással, határátlépéssel kapcsolatos terheket, elletve az eljáró szervezetek, személyek változásait is jelentette.

A kiegyezésig – röviden összefoglalva – a következőket érdemes kiemelni:

– a vámszedésről az első adatok Könyves Kálmán dekrétumaiban találhatóak.

– rendszeressé a vámszedés a keresztes hadjáratok idején vált (ne feledjük, a seregek részben Magyarországon keresztül tartottak a Szentföldre).

– II. András 1212. évi vámtarifájában jelent meg a nyolcvanad, a határvám.

Számos település nevében őrzi, hogy valamikor vámszedőhely volt (forrás: vtsz.eu)

 

– Luxemburgi Zsigmond uralkodása alatt, 1405-ben emelkedett a nyolcvanad harmincadra, amelyet az országból kivitt és az országba behozott áruk után is meg kellett fizetni. Ezt követően a harmincad általánosan a forgalmi adók elnevezése lett, függetlenül attól, hogy azok mértéke esetleg eltért ettől, illetve az adószedő-helyeket harmincad helyeknek nevezték.

– Habsburg Ferdinánd 1531-ben hozta létre pozsonyi székhellyel a magyar kamarát, amelynek – többek között – a vámok kezelése is feladatkörébe tartozott. A vámszedési feladatokat ún. határszéli és közjövedelmi felügyelők látták el.

– Mária Terézia uralkodása alatt, 1853-ban jött létre a kettős vámrendszer, amely az egész birodalmat egységes vámterületnek tekintette, de egyes részei között (így Magyarország és az örökös tartományok között is) vámolták a kereskedelmi forgalmat. Az uralkodó 1775-ben feloldotta a belső vámhatárokat, az egész birodalomra érvényes új, egységes tarifarendszert vezetett be.

– a külső vámhatárok védelmére I. Ferdinánd 1829-ben határőrség létrehozásáról döntött. A határőrség feladata volt a határ és kereskedelmi vámhivatalok felügyelete, valamint a csempészet visszaszorítása.

– a reformkorban meginduló iparosodás új szervezet létrehozását is igényelte: 1835-ben jött létre a cukorgyárak, szesz- és sörfőzdék felügyeletét ellátó jövedéki őrség. A határőrséggel 1843-ban egyesült a jövedéki őrség, így jött létre a császári-királyi pénzügyőrség. Feladatkörébe az adóztatáson és a határőrizeten kívül – más rendészeti feladatok mellett – a jövedéki szabálysértések, a zugkereskedelem, a csempészet felderítése, egyes esetekben szankcionálása volt.

– az 1848-as forradalom eredményeképpen létrejött az önálló, független magyar pénzügyminisztérium. E szervezet hatáskörébe tartozott az adók, vámok, díjak kezelése is, illetve az államvagyon részét képező kincstári és koronajavak, bányák, pénzverdék ügyeinek vitele, továbbá a pénzkibocsátás is.

– a szabadságharc bukását követően megszűnt az pénzügyekben az önállóság, a teljes irányítási jogkör az osztrák császári-királyi pénzügyminisztériumhoz került. Magyarország területéről leválasztották Erdélyt, Horvátországot, a Határőrvidéket, a Szerb Vajdaságot és a Temesi bánságot, a megmaradt területet pedig öt közigazgatási egységre bontották. Az 1850-től szervezett pénzügyi őrség feladata volt a bor, cukor, hús, sör és szesz utáni forgalmi adók beszedése, az állami egyedáruságok (monopoltermékek: dohány, lőpor, salétrom) valamint a jövedékek (bélyeg- és jogilleték, fémjelzés, határvám, lottó-, posta-, sóilleték) ellenőrzése.

Érdemi változásokat a kiegyezés eredményezett. Gróf Lónyai Menyhért pénzügyminiszter 1867. március 10-én kiadott 1. sz. körrendeletében a magyar királyi pénzügyőrség létrehozásáról rendelkezett. A szervezet feladatköre nem sokban változott a korábbiakhoz képest, viszont lényeges eltérés volt, hogy irányítása nemzeti jogkörbe került. Az osztrák hatóságokkal való egyenrangúságot és együttműködés lehetőségét teremtette meg a magyar korona országai és Ő Felsége többi királyságai és országai közt kötött vám- és kereskedelmi szövetségről szóló 1867. évi XVI. törvénycikk, amely ugyan érintetlenül hagyta a korábbi vámszabályokat, de a hatósági jogköröket nemzeti hatáskörbe helyezte.

Az adóztatás és a vámtevékenység szétválasztására 1871-ben került sor. A vámszervezet önálló szervezetként működött tovább, 52 vámhivatal működött, a központi irányítást a pesti fővámhivatal látta el, a szervezet működésére vonatkozó vámszabályzatot 1874-ben vezették be.

A vámszervezet irányításának helyet adó Fővámház vagy Vámpalota Ybl Miklós tervei alapján épült 1870-74 között. A 9500 m2-es épület ma a Corvinus Egyetem épülete.z Ybl Miklós tervezte Fővámpalota (ma Corvinus Egyetem) épülete

Az Ybl Miklós tervezte Fővámpalota (ma Corvinus Egyetem) épülete

 

A XIX. század végéig még egy, a vámhatóságot is érintő lényeges közigazgatási átszervezés történt: 1886-ban a magyar királyi adó- és vámőrséget egyesítették a magyar királyi pénzügyőrséggel, amely 1896-tól már karhatalmi testületként működött.

Adóhivatalok az Osztrák-Magyar Monarchia időszakában

Míg a vámszakmai tevékenység meglehetősen egységes és centralizált volt, az adóztatási tevékenységet sokkal inkább a szétaprózottság jellemezte a kiegyezést követően.

A központi irányítását a pénzügyminisztérium látta el az országos pénzügyigazgatóságokon keresztül, amelynek kerületi szervei irányították az adóhivatalok tevékenységét, sokszor a településekkel megosztva a feladatokat.

Az adóhivatalok fő tevékenysége az egyenes adók kezelése (bevallás, kivetés, beszedés, ellenőrzés, nyilvántartás stb.) volt. A kiegyezést követően az egyenes adók közé tartozott a földadó, a házadó, a jövedelmi adó és a személyes kereseti adó. A későbbiekben ezek több változáson estek át, illetve bevezették a fényűzési adókat (1875), az általános jövedelmi pótadót (1875), a nyereményadót (1879), a hadmentességi díjat (1880). Jellemző adat, hogy az 1867. évi 123 millió forintról 1907-re az egyenes adók összege 291 millió forintra növekedett. Az egyenes adók mellett az illetékekkel és egyes forgalmi adókkal kapcsolatos feladatokat is az adóhivatalok láttak el.

Az adóztatási tevékenységet (könyvelés, nyilvántartás, beszedés) községi szinten látták el, az adóhivatalok székhelye általában a járási székhelyen volt, aminek elsődleges oka az volt, hogy a járásbírósággal és a főszolgabíróval egy helyen legyenek (ez gyakran egy épületben való elhelyezést is jelentett).

Az adóhivatalok kötelessége volt a községek által kivetett földadó és házadó (később a rokkantsági adó) behajtása is, de a különböző méltányossági és végrehajtási ügyekben is ők jártak el.

A korabeli gyöngyösi adóhivatali épület és homlokzatának kiemelt részlete

 

Szintén az adóhivatal feladata volt az általános kereseti adónak és a társulati adónak (ezt a vállalatok fizették, lényegében a mai társasági adónak vagy iparűzési adónak feleltethető meg) az érintett települések közötti felosztása.

Az előzőeken túl további igen szerteágazó tevékenységet végeztek az adóhivatalok, ezeket csak példaszerűen soroljuk fel: egyezségkötés illetékkiszabásnál, tartozások törlése, adóalap megállapításához szükséges szakértők, tanúk meghallgatása, szemle, könyvvizsgálat elrendelése, lefoglalás, hagyatéki leltározás, forgalmi adók ellenőrzése (de ezzel a tevékenységgel a községeket is megbízhatták), váltóűrlapok, halászati és vadászati jegyek kezelése, polgári bírósági letétek kezelése.

Az első világháború vége felé már 360 adóhivatal működött Magyarországon.

Adóeljárás

Az adóhivatali tevékenység végzésének szabályait tartalmazta a 1868. évi XXI. törvénycikk, amelynek címe a következő volt: a közadók kivetése, befizetése, biztositása, behajtása és pénzügyi törvényszékek felállitása iránt.

Ez a törvény kényegében a mai adózás rendjéről szóló törvénynek felelt meg. Részletes szabályokat tartalmazott az adók kivetésére, befizetésére, elemi csapás esetén mérséklésére, ellenőrzésére, a bírságolásra, a biztosítási intézkedésekre, a végrehajtásra és árverésre, a halasztás és részletfizetés eljárásaira, az elévülésre, illetve az eljáró adótisztviselők személyes anyagi felelősségére vonatkozóan. Tulajdonképpen meglepő, hogy mennyire körültekintő szabályozást tartalmazott másfél évszázaddal ezelőtt a törvény.

Bejegyzések egy adókönyvecskében

 

Az utolsó 13 paragrafusban rendelkezett a pénzügyi törvényszékek felállításáról. Érdekes módon már akkor is belátták, hogy pénzügyi-gazdasági kérdésekben a polgárjogban vagy büntetőjogban jártas jogászok nem biztos, hogy megfelelő szakmai ismeretekkel rendelkeznek.

A törvénycikk első öt szakasza foglalkozik a községekkel való feladatmegosztásról, illetve több helyen is említi az „adókönyvecskét”, amely minden adózó személynek a saját adóügyeit tartalmazta (kivetés, befizetés stb.). Az adókönyvecske már a XIX. század első felében is használatban volt még a XX. század első felében is ez volt az adóztatás egyik alapdokumentuma.

A közadók kivetéséről

1. § Az adók kivetését a pénzügyminister közegei, a törvényhatóságok és községi előljárók közreműködésével eszközlik.

2. § Azon községek, melyek az egyéni felosztást maguk teljesitették vagy teljesiteni kivánják, azt maguk teljesitendik; ellenben a többi községekre nézve az egyéni kivetést az adóhivatalok végezvén, a községi előljárók az egyénenkint már kivetett adót csak az adókönyvecskékbe beirni köteleztetnek.

3. § Az adó községenkint kivetésének kihirdetésétől számitandó harmincz nap alatt az egyéni kivetés bevégzendő, és eredménye további tizennégy nap alatt az adókönyvecskékbe bejegyzendő.

4. § Ha a községi előljárók akár az egyiket akár a másikat elmulasztanák, az adóhivatalok fogják azt teljesiteni, a mulasztók költségére. Ott, hol az egyéni kivetést nem az adóhivatal eszközli, ez vizsgálandja felül a kivetési ivet és az adókönyvecskéket is.

5. § Az adózó nevére kiállitott adókönyvecskéknek ki kell tüntetni: az adóhátralékot, a folyó évi adót és alapját, adónemek szerint, a fizetési határidőket, a fizetési lapot és a törvénynek a fizetési kötelezettségre vonatkozó nyomtatott határozatait.

A körültekintő szabályozásra jó példa, hogy mennyire vették figyelembe az adótartozások végrehajtásánál az adózók személyes és családi szükségleteit, valamint a jövedelemszerző tevékenységhez szükséges eszközöket. A mai szabályok is eléggé hasonlóak a következőkhöz (természetesen az eltelt másfél évszázad miatt sok változás is bekövetkezett; az összehasonlítás érdekében lásd a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 89-96. paragrafusait):

40. § A zálogolás alól azonban kivétetnek:

a) a végrehajtást szenvedőnek és családjának szükséges ágy és ágynemü;

b) ugyanazoknak szükséges öltözéke;

c) az egyetlen vagy utolsó darab haszonmarha és annak egy havi takarmánya;

d) a földmivelésre szükséges eszközök;

e) a gazdaság folytatására nélkülözhetlen igás marha;

f) az adózónak iparüzésére vagy a napszámosnak munkájára nélkülözhetetlen műszerei; illetőleg

g) az adózónak hivatásszerü munkája folytatására nélkülözhetetlen könyvek és egyéb segéd eszközök, 50 frtnyi érték erejéig, annak választásai szerint;

h) a végrehajtást követő 15 napra szükséges élelem.

Irodalom:

A Vám- és Pénzügyőrség története (Emlékkönyv a Vám- és Pénzügyőrség történetéről; A 140 éves Vám- és Pénzügyőrség Emlékalbuma)

Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)

Stipta István: A pénzügyi közigazgatás szervezete Magyarországon 1849 és 1883 között (Miskolci Jogi Szemle 8. évfolyam (2013) 1. szám, 18-34.pp.)

Vámos települések Szövetségének honlapja

Varga Norbert: Adóhivatalok a dualista Magyarországon

 



Kapcsolódó cikkek