Adókedvezményeket kapnak a kkv-k


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adószerkezet-módosítás nélkül jövőre mintegy 250 milliárd forintnyi mozgástér szabadul fel a költségvetésben, ennek számottevő részét a kormány a kis- és középvállalkozások támogatására, versenyképességük javítására kívánja fordítani- írja a Világgazdaság.

A lap értesülése szerint ilyen célkitűzések körvonalazódtak azon a megbeszélésen, amelyen Gyurcsány Ferenc több miniszter jelenlétében az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkáltatói oldalával egyeztetett a 2009-es adómódosításokról. Igaz, döntés még nem született, és e lépésekről a kormányfőnek még a szabad demokratákkal is közös nevezőre kell jutnia. Az MSZP-n belül biztosan sokan támogatnának ilyen jellegű módosításokat, ám a liberálisok esetében ez igencsak kétséges.

A legutóbbi hírek szerint a kkv-knek és a hátrányos helyzetű térségekben működő vállalkozásoknak adna jelentős kedvezményeket a kormány, a munkáltatókat érintő tb-járulék, a helyi iparűzési adó, valamint a magánszemélyeket terhelő egészségbiztosítási járulék terén is hatályba léphetnének könnyítések. Sőt, egyik forrásunk szerint a tervek között szerepel a négyszázalékos különadó kivezetése, valamint az adójóváírás kiterjesztése az egyéni vállalkozókra. Az adójogszabály-módosításokról azonban döntés még biztosan nincs, hiszen az egyeztetések az OÉT-tel és a koalíción belül is folytatódnak.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 28.

A forrásbevonásban segíti a vállalkozásokat egy új alkalmazás

Elkészült a Vállalkozói Információs Portállal (VALI) integráltan működő Forrástérkép elnevezésű alkalmazás, amely a finanszírozási lehetőségek bemutatásával segíti a vállalkozásokat, azon belül főként a mikro- és kisvállalkozásokat – közölte az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.

2023. szeptember 28.

Kell-e sírnia Argentínának?

A XIX. század végétől a nagy gazdasági válságig (1930) tartott Argentína igazi aranykora: ekkor az egy főre jutó GDP még az Egyesült Államokat is megelőzte és Argentína a világ 7. leggazdagabb országa volt. A nagy gazdasági válság súlyosan érintette az országot, amely kis túlzással ebből a sokkból a mai napig nem tudott feltápászkodni. Argentína adórendszere bonyolult és nem befektetőbarát.