Adólázadásnak köszönhetjük az Hagia Sophiát

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Római Birodalom számos képzőművészeti alkotást, első sorban szobrokat, épületeket, mozaikokat hagyott az utókorra. Ezek egyik legszebb példája a konstantinápolyi (ma Isztambul) Hagia Sophia (ejtsd aja szófia, magyarul szent bölcsesség) székesegyház. Létrejöttét annak köszönheti, hogy egy óriási lázadás tört ki Justinianus császár erőteljes adóztatása miatt. Ezt a lázadást nevezzük Nika-felkelésnek.

Justinianus 527-ben lett a Keletrómai Birodalom császára, miután nagybátyja, Justinus császár gyermektelenül meghalt. Justinianus felesége Theodora császárnő volt, aki egy kocsihajtó leányaként látta meg a napvilágot (egyes források szerint Theodora hetéra, esetleg táncosnő volt, mielőtt császárné lett).

Justinianus császár és Teodora császárné a ravennai St. Vitelius székesegyház mozaikján

 

A kocsihajtás népszerű sport volt Konstantinápolyban, ezek megrendezését az uralkodó is támogatta. Hiába, a népnek biztosítani kellett a cirkuszi játékokat („panem et circenses”)! A versenyekre a lóversenytéren, akkori elnevezésével a Hippodromban került sor. (Megjegyzem, a Ben Hur című film talán legjobb jelenetsora az ókori kocsiverseny a Hippodromban.)

A versenyzőknek és a szurkolóknak két pártjuk volt, a patríciusokat is képviselő „kékek”, és az inkább alsóbb néprétegekből álló „zöldek”. Bár az is előfordult, hogy akár egy családon belül is voltak kékek és zöldek. A két párt vallási alapon is mást fogadott el, a kékek az ortodox szemléletet („kétlényegűség”) képviselték, míg a zöldek az egylényegűséget. (Ez a vallási nézeteltérés vezetett 1054-ben a keresztény egyház kettészakadásához.)

Tehát a kékek és a zöldek nem csak a sportversenyeken voltak egymás ellenfelei, hanem a politikai életben és a vallási nézetekben is. Ez az ellentét gyakran fajult erőszakká, utcai zendülésekké.

Theodora császárnő maga a kékek közé sorolta magát, Justinianus viszont fehérnek, azaz a két párttól függetlennek vallotta magát.

A Nika-felkelés

Az utcai zavargások egyik esete volt az 532. január 13-án, vasárnap kitört ún. Nika-felkelés. A „nika” szó Nikének, a győzelem görög istennőjének a nevéből származik, a szurkolók a Hippodromban a „nika!” (győzzél!) kiáltással buzdították a kocsihajtókat.

Ókori kocsiverseny reliefje

 

Az utcai zavargásoknak egyre több részvevője lett, csak olaj volt a tűzre, amikor elfogták a két tábor vezetőit, és többeket lefejezésre, akasztásra ítéltek. A kivégzések részben meghiúsultak, de az indulatok egyre jobban elszabadultak, és a két tábor most már összefogva az uralkodó ellenében lépett fel, annak intézkedései, főleg a kivetett súlyos adóterhek ellen. Az utcai csőcselék is csatlakozott a lázadókhoz. Az uralkodó eltávolítását (száműzését, meggyilkolását) szerették volna elérni, jelöltjük is volt helyébe, császárrá koronázták Hüpatioszt, I. Anasztasziosz korábbi császár unokaöccsét. A zavargások közben a gyilkosság, a fosztogatás, a gyújtogatás egyre súlyosabbá vált, több középület is leégett, köztük a székesegyház is.

Justinianus a kialakult helyzetben a menekülést fontolgatta, de felesége ebben megakadályozta (állítólag felesége volt az egyetlen „férfi” a főleg eunuchokból álló udvarban). Különböző hatalmi technikákkal – megosztás, ígérgetés stb. – egymás ellen is fordította a lázadókat, akik a Hüpatiosszal együtt a Hippodromban sáncolták el magukat. Justinianus a hadsereget is bevetette a lázadás leverése érdekében, a hadsereg parancsnoka Flavius Belisarius (magyarosan Belizár) volt.

Belizár katonasággal betört a lóversenypályára, és iszonyú mészárlást rendezett, a halottak száma a felkelés 4-5 napja alatt 30 000 és 40 000 között volt. A felkelést vérbe fojtották, Hüpatioszt és híveit kivégezték, sokakat száműztek.

Az Hagia Sophia székesegyház építése

Justinianus lehetőséget látott a romos város újjáépítésében (hasonlóan Néróhoz, aki szintén nagyszabású építkezésekbe fogott Róma leégése után). Elrendelte egy minden eddiginél nagyobb, pompázatosabb új székesegyház megépítését.

Az építkezést két építőmester vezette, trallészi Antemiosz és milétoszi Izidorosz, akiknek rendkívül szűk határidőt, öt évet szabtak meg az új bazilika felépítésére. Az építkezés 532. február 3-án elkezdődött. A földrengésveszélyes helyen, korlátozott statikai tudással rendelkező építészek az alapoktól kezdve felépítették a templomot, az építkezés közben folyamatosan „kitalálták” a felmerülő problémák (például már építés közben is repedések jelentek meg a falakon) megoldását.

Végül a templomot 537. december 27-én szentelték fel. Állítólag Justinianus így kiáltott fel, amikor belépett a templomba: „Áldott legyen az Úr, ki nekem megadá, hogy e nagy művet megalkossam! Salamon, legyőztelek!”

Az Hagia Sophia székesegyház a mai Isztambulban

 

Húsz évvel később egy iszonyú földrengés következtében a kupola beomlott. Izidorosz ezt már nem élte meg (szerencséjére, mert biztos, hogy az életébe került volna az esemény). A kupola újjáépítését Izidorosz hasonló nevű unokaöccsére bízták, aki csak a kupola újjáépítését több mint három év alatt készítette el.

Az újjáépítést Justinianus megélte, 565. novemberében halt meg 82 évesen.

A kupola átmérőjét (31 méter), a főkupola magasságát (55,6 méter) közel ezer évig nem tudták felülmúlni a középkori építészek. Alapterülete is monumentális, 7570 m2. Számos olyan építészeti megoldást dolgoztak ki az építése során, amelyek addig ismeretlenek voltak (például négyzet alapra kör alakú kupolát építettek).

Az Hagia Sophia székesegyház azóta is áll! Keresztény templomnak épült, de az iszlám térnyerésével mecsetté alakították át. A másfélezer év alatt sokszor végeztek rajta különböző munkálatokat, többször javítottak a stabilitásán, csodálatos aranymozaikokkal díszítették, amelyeket az iszlám hódításokat követően levertek (egyeseket szerencsére csak lemeszeltek), négy minaretet építettek a négy sarkára, ahonnan a müezzinek imára hívhatják a hívőket.

Justinianus, a császár

Justinianus az Római Birodalom egyik legjelentősebb császára volt. Valószínűleg azért kevésbé ismert a tevékenysége, mert a Nyugatrómai Birodalom bukása után uralkodott.

Számos olyan intézkedést hozott, amelyek biztosították a Keletrómai Birodalom fennmaradását, uralkodásának idejét sokan tekintik a Római Birodalom utolsó aranykorának.

Közigazgatási-, és jogi reformokat vezetett be, és nem mellékesen jelentősen megemelte az adókat. Törvénykönyve a Codex Justinianus (529) egy akkoriban modernnek számító államberendezkedést ír le. Összegyűjttette a Birodalom korábbi törvényeit, amelynek a Corpus Iuris Civilis (534) elnevezést adták. Ma is ez a római jog tanításának alapja.

A Birodalom területét hódításokkal növelte, a hódítások révén közel másfélszeresére növekedett országa. Ebben hadvezérként jelentős szerepe volt Belizárnak.

Uralkodása alatt jelent meg Európában a bubópestis, két jelentős földrengés is sújtotta Konstantinápolyt (súlyosbítva a pestis pusztítását), illetve az 560-as években több lázadás is kitört ellene, ezeket azonban sikerült levernie.

Theodora 548-ban meghalt, így közel két évtizedig feleségének erős támogatását nélkülözve kellett megbirkóznia az uralkodói feladatokkal.

Belizár sorsa

Belizár, a zseniális hadvezér nagyban hozzájárult Justinianus eredményeihez, különösen a Nika-felkelés leverésével és a hódításokban játszott szerepével.

Korrupció vádjával perbe fogták, és el is ítélték 562-ben. A császár később megbocsátott neki, különösen, hogy a vád is hamisnak bizonyult.

Állítólag Justinianus megvakíttatta, és arra kötelezték, hogy minden járókelőtől kérjen egy obulust. Ez népszerűvé tette a festők témaválasztásában, többen is megfestették a kolduló Belizárt, ugyanakkor a megvakítást a történészek többsége kétségbe vonja.

Belizár is 565-ben halt meg, néhány hét eltéréssel Justinianus halálával.

Donizetti operát írt történetéből Belizár címmel.

Az obulust kolduló Belizár David festményén (1781)

 

Irodalom:

I. Justinianus bizánci császár

A „Nika” felkelés (2000 Irodalmi és társadalmi havi lap)

Állami adminisztráció Iustinianos korában (szerk: Sz. Jónás Ilona in Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény

Graves, Robert: A vitéz Belizár (Gondolat Kiadó, 1967, Budapest, 146-165. o.))

Nevetséges okból kitört háborúk

Nika! – A szórakoztatás hatalmáról

Tarján M. Tamás: 563. december 24. A Hagia Sophia második felszentelése

---