A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Complex Kiadó gondozásában idén először egyszerre jelent meg az Adó-kódex Adótörvények 2013/I. és II. A kiadványok tartalmazzák a legfontosabb adótörvények egységes szerkezetű, 2013. január elsejétől hatályos szövegét az évközi és év végi változások kiemelésével, valamint a változások részletes, példákkal illusztrált magyarázatait. Az előfizetők november 23-ától már elektronikusan hozzáférnek a magyarázatokhoz és a jogszabályokhoz. (Promóciós tartalom)
A 2013-as adóváltozásokról szóló salátatörvény-javaslat benyújtásakor megfogalmazott fő célok között szerepelt a valóban egykulcsos személyi jövedelemadózás kialakítása szuperbruttósítás teljes kivezetésével, a vállalkozói környezet, versenyképesség javítása, az adózói adminisztrációs terhek, az adó- és vámhatósági adminisztráció csökkentése és az adómorál erősítése. Az előterjesztés az októberi benyújtás óta számos ponton módosult – a törvényjavaslatba beépült az októberben bejelentett két költségvetési egyenlegjavító csomag, és a november 19-i késő esti parlamenti végszavazás a hétvégén nyilvánosságra hozott újabb 60 milliárdos kiigazítás egy részét is beemelte a törvénybe. A végszavazással elfogadott módosítások összefoglalóját itt találja,a módosított jogszabályokat a változásokkal egységes szerkezetbe foglalva, valamint azok példákkal illusztrált magyarázatait az Adó Kódex év végi duplaszáma tartalmazza.
A szaklapok részletes tartalma:
Adótörvények 2013/I. (Adó-kódex 2012/11-12.)
A kiadvány a Complex Kiadónál megrendelhető, részletek és megrendelés itt.
Adótörvények 2013/II. (Adó-kódex 2012/13-14.)
A kiadvány a Complex Kiadónál megrendelhető, részletek és megrendelés itt.
A két kódex együtt kedvezményesen vásárolható meg. A társadalombiztosítási és a számviteli változásokat is tartalmazó Adó-kódexekkel együtt komplex változásmagyarázatok és jogszabályok segíthetik munkáját, a négy Adó-kódex együttes megrendelésekor a legkedvezőbb áron juthat hozzá a kiadványokhoz.
(Az Adó szaklapokat, csakúgy mint az Adó Online-t, a Complex Kiadó adja ki – a szerk)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!