Adótraffipax a hét második felére
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az adóhatóság új szokásához híven közzétette, merrefelé és kik számíthatnak fokozott ellenőrzésre.
ÉSZAK-BUDAPEST
Március 22-től – 24-ig az illetékes fővárosi nagyobb piacokon fokozottan ellenőrzés
A NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai március 22-től – 24-ig az illetékes fővárosi nagyobb piacokon – kiemelten a Lehel piacon – fokozottan ellenőrzi a bizonylatadási kötelezettség teljesítését, valamint az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését.
DÉL-BUDAPEST
Március 22-én, a Budapest XI. kerületi Fehérvári úti piac területén a nyugta kibocsátási kötelezettség teljesítését ellenőrzik
A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai március 22-én, egész nap a Budapest XI. kerületi Fehérvári úti piac területén a nyugta kibocsátási kötelezettség teljesítését ellenőrzik.
Emellett kiemelt figyelmet fordítanak az alkalmazottakkal kapcsolatos bejelentési kötelezettségek teljesítésére, valamint az online pénztárgépekkel kapcsolatos jogszabályi előírások maradéktalan betartására.
BARANYA MEGYE
A hónap végéig az ellenőrök kiváltképpen a NAV nyilvántartásai alapján pénztárgépükkel kapcsolatos szervizelési kötelezettségüket elmulasztók körében folytatnak le vizsgálatokat, de az online berendezéseiket kirívóan keveset használó adózók számíthatnak forgalomszámlálással végrehajtott ellenőrzésre is.
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE
Március 24-ig fokozottan ellenőrzik a bizonylatadási kötelezettségek teljesítését
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatósága revizorai március 20-tól 24-ig fokozottan ellenőrzik a megye területén a facsemeteárusok, kertészetek, virágárusok bizonylatadási kötelezettségének teljesítését, továbbá az alkalmazottak szabályszerű bejelentését. Ezzel egyidejűleg a taxisoknál is hasonló ellenőrzés várható.
FEJÉR MEGYE
A személyszállítási szolgáltatást végzőket március 20-tól 24-ig fokozottan ellenőrzik
A NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai március 20-tól 24-ig fokozottan ellenőrzik Fejér megye területén a személyszállítási szolgáltatást végzőket.
Az ellenőrzések során kiemelt figyelmet fordítanak a nyugta-, számlaadási kötelezettség teljesítésére.
HAJDÚ-BIHAR MEGYE
Operatív ellenőrzések helyszínei Hajdú-Bihar megyében
március 22. (szerda): Egyek,
március 23. (csütörtök): Sáránd,
március 24. (péntek): Debrecen.
A NAV szakemberei az operatív ellenőrzésekkor elsősorban azt vizsgálják, hogy a kereskedők, szolgáltatók adnak-e szabályos bizonylatot, online pénztárgépeiket megfelelően használják-e, a vállalkozások bejelentik-e alkalmazottaikat.
HEVES MEGYE
A kiskereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozásoknál ellenőrzések lehetnek
A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatósága operatív adóellenőrei az alábbi településeken tervezik helyszíni ellenőrzések lefolytatását:
március 22. (szerda): Hatvan, Petőfibánya,
március 23. (csütörtök): Parád,
március 24. (péntek): Eger.
A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatósága operatív adóellenőrei 2017. év 12. hetében a kiskereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozásoknál kiemelten az online pénztárgépekkel kapcsolatos szabályok betartása, a nyugtaadási kötelezettség teljesítése körében végeznek vizsgálatokat.
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE
Ellenőrzési helyszínek
március 22. (szerda) Jászberény,
március 23. (csütörtök) Mezőtúr,
március 24. (péntek) Törökszentmiklós.
PEST MEGYE
Március 23-án, Inárcs településen egész napos ellenőrzések
A NAV Pest Megyei Adó-és Vámigazgatóságának munkatársai március 23-án, Inárcs településen az online pénztárgépek jogszerű használatával, valamint jövedéki termékek forgalmazásával összefüggő, átfogó teljes települést érintő egész napos ellenőrzéseket végez.
SOMOGY MEGYE
Taxi-ellenőrzések Somogyban
Március 22-24. között Somogy-megye egész területén a taxi-szolgáltatókat ellenőrzik a NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársai. A kiemelt cél az online pénztárgépek használatára újonnan kötelezett szolgáltatók működésének, a pénztárgéppel kapcsolatos előírások betartásának ellenőrzése.
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE
Operatív ellenőrzések helyszínei
március 22. (szerda): Vásárosnamény, Nagyvarsány
március 23. (csütörtök): Mátészalka, Kocsord
március 24. (péntek): Nyírtelek
VESZPRÉM MEGYE
Kiemelten ellenőrzik a 2017. 01. 01-től online pénztárgép használatára kötelezett új adózói kört
A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatósága operatív ellenőrzési osztály adóellenőreimárcius 20-tól – 24- ig tartó időszakban Veszprém Megye egész területén kiemelten ellenőrzik a 2017. 01. 01-től online pénztárgép használatára kötelezett új adózói kört.
A online pénztárgép jogszerű használatával kapcsolatos és a számla/nyugtaadási kötelezettség teljesítésének vizsgálatán túl sor kerülhet az alkalmazottak adóhatósághoz történő bejelentésének szabályszerűségének ellenőrzésére is.
Az érintett adózói kör: gépjármű- javítás,karbantartás, gépjárműalkatrész-kiskereskedelem, motorkerékpár, alkatrész kereskedelem, javítás.
ZALA MEGYE
Fokozottan ellenőrzik a mezőgazdasági termékek értékesítését
Zala megyében a NAV munkatársai március 20-ától egy héten keresztül fokozottan ellenőrzik a mezőgazdasági termékek értékesítését üzletekben, faiskoláknál, telephelyeken.
A revizorok elsősorban a bizonylatadást, az alkalmazottak bejelentését, valamint az online pénztárgépek üzemeltetését vizsgálják.