Árstratégiai döntést támogató rendszert fejlesztett a Nexogen Kft.


A közúti szállítmányozásban, fuvarozásban használható árstratégiai döntést támogató rendszert fejlesztett a Nexogen Kft. a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap mintegy 221 millió forint támogatásának felhasználásával – közölte a társaság projektzáró közleményében.

Kiemelték, a mesterséges intelligenciával támogatott árstratégiai döntéstámogatói rendszer egyebek közt képes automatizálni a több lépéses, és multidimenziós szerződéskötési folyamat jelentős részét, az emberi döntést igénylő területen pedig gépi algorimusokkal támogatni tudja a fuvarozókat az alkustratégiák kialakításában.

Egyebek közt példaként említik, hogy a fuvarozói döntéstámogató funkció része a vállalt ár körülményeinek teljes vizsgálata, ami magába foglalja a fuvarfeladatok összekapcsolhatóságát az előző és a következő feladatokkal, továbbá a lerakási és felrakási helyszínek megközelíthetőségének vizsgálatát, a fuvarfeladat végrehajtása során szükséges intermodális eszközök használatát.

A rendszer képes kiszámítani azt a minimum árat, amin az adott fuvarfeladat elvállalható úgy, hogy az megfelelően illeszkedjen a flotta elhelyezkedésébe, a várható és az ütemezett megbízásokba. A rendszer képes csatlakozni a már meglévő útvonaltervező, flotta-menedzsment és vállalatirányítási programokhoz.

A termék rendelkezik alkustratégia-támogató funkcióval, ami a korábbi alkufolyamatok elemzését tartalmazza minden aktuális szereplőre, ennek segítségével a fuvarozó szinte azonnal képes reagálni az új feladatokra, ezzel lépéselőnybe kerül a versenytársakkal szemben – ismertetik a közleményben.

A számítások azt mutatják, hogy a program használatával 10-15 százalékos bevétel-növekedés érhető el úgy, hogy a jövedelmezőség arányaiban nem változik, vagy gyenge növekedést mutat. Ez azt jelenti, hogy a termékkel megközelítőleg 10 százalékos nyereség-növekedést lehet elérni – közölte a Nexogen Kft.

A Nexogen Kft. a logisztikával kapcsolatos algoritmizációs és itiner-optimalizációs piacon Európában a 20 legnagyobb közúti fuvarozó cégből 4-et állandó üzleti partnereként tart számon.

Nyilvánosan elérhető céginformációs adatok szerint a Nexogen Informatikai Fejlesztő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 2023-ban 1,9 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt ért el az előző évi 1,7 milliárd forint után. A társaság adózott eredménye tavaly 571 millió forint veszteség volt az egy évvel korábbi 185 millió forint veszteséggel szemben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 21.

Több száz kilogrammnyi vágott dohányt és hamis parfümöt találtak a pénzügyőrök

Több száz kilogrammnyi vágott dohányt és 430 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak a pénzügyőrök egy pécsi garázsban. Csaknem ezer üveg hamis parfümöt találtak egy Németországba tartó bolgár furgonban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén; az okozott kár majdnem 17 millió forint – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfőn.

2024. október 21.

Belső visszaélés-bejelentési rendszer működtetése az önkormányzati szférában

A helyi önkormányzatok, az irányításuk vagy felügyeletük alatt álló költségvetési szervek, vagy a helyi önkormányzat tulajdonában vagy tulajdonosi joggyakorlása alatt álló szervezetek, gazdasági társaságok számára fontos határidő közeleg, hiszen 2025. január 1-től ezen szervek is kötelesek belső visszaélés-bejelentési rendszert (a továbbiakban: bejelentőrendszer) létrehozni.