Az NGM szerint marad a reklámadó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hvg.hu portál csütörtökön azt írta: a kabinet is felismerte, hogy elrontotta a törvényt, ezért „vissza akar táncolni” a reklámadóból.


A reklámadó beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ezért hasonlóan más országokhoz, a jövőben is lesz reklámadó Magyarországon – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.

A hvg.hu portál csütörtökön azt írta: a kabinet is felismerte, hogy elrontotta a törvényt, ezért „vissza akar táncolni” a reklámadóból. A lap értesülései szerint már tárgyalnak a Magyar Reklámszövetséggel arról, hogy mi legyen az adónem sorsa. A 2015-re vonatkozó költségvetés tervezete szerint a kormány 4 milliárddal kevesebb, 6 milliárd forintos bevételre számít az augusztusban bevezetett reklámadóból.

Az NGM válaszában kiemelte: idén augusztus 21-ig több mint 700 adózótól érkezett bevallás a NAV-hoz, a befolyt bevételek a kormány előzetes várakozásának megfelelnek.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.