Az olcsóbb sertéshús erőt ad a kormánynak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az sertés-áfacsökkenés megjelenik az árakban, ez erőt ad a kormánynak az áfacsökkentések továbbgondolására – mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára.


Megjelenik az árakban a sertés tőkehúsok általános forgalmi adójának (áfa) csökkentése, a kereskedelmi láncok átengedik a családoknak ezt a kedvezményt – jelentette ki Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára kedden, egy budapesti CBA Príma üzletben tartott sajtótájékoztatón.

Az államtitkár hangsúlyozta, ez újabb erőt ad a kormányzatnak arra, hogy továbbgondolja az áfacsökkentések lehetőségeit.

A sertés tőkehús forgalmi adójának 27-ről 5 százalékra csökkentése 25 milliárd forintot hagy a fogyasztóknál, egy négytagú család esetében évi 10-12 ezer forint a megtakarítás, tehát minden család havi ezer forinttal többet költhet húsvásárlásra – közölte Nagy István.

Példák az áfatörvény alkalmazásához

Jelen kiadványunk olyan gyakorlati példatár, amely az általános forgalmi adózás területén leggyakrabban felmerülő jogeseteket és azok megoldását tartalmazza.

Megrendelés >>

A döntésnél azt is vizsgálták, hogy melyik intézkedés szolgálja a magyar gazdaság kifehérítését, a sertéságazat volt az egyik legsúlyosabban érintett az áfacsalásokban – fejtette ki az államtitkár.

Nagy István szerint folyamatban van az ágazatban korábban 30 százalék körülire becsült feketegazdaság eltűnése, amit nyomon lehet követni egyebek mellett a tenyészállatok, valamint a vágóállatok számának növekedésében is.

Kérdésre válaszolva az államtitkár közölte, vizsgálják az alapvető élelmiszerek forgalmi adójának csökkentését, illetve hogy ezt melyik ágazatban teszi lehetővé a gazdaság teljesítménye.

Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: üzlethálózatuk is továbbadja az árkedvezményt, a sertés tőkehús fogyasztói ára 17 százalékkal csökkent.

Az idei év első hónapjának tapasztalatai szerint a CBA-hálózatban 22-25 százalékkal több sertés tőkehús fogyott, ugyanakkor a baromfitermékeknél 5-10 százalékos visszaesést tapasztaltak. Összességében az értékesített húsok mennyisége jelentősen bővült – tette hozzá.

A kommunikációs igazgató hangsúlyozta, az intézkedés hatására nő a kereslet, ami az egész ágazatot felpezsdíti. Egy évvel korábban, a félsertések áfájának csökkentésekor is érzékelhetőek voltak kedvező hatások – tette hozzá.

Fodor Attila szerint a sertés tőkehús áfájának csökkentésekor bebizonyosodott, hogy a kereskedelem szereplői az árkedvezményt továbbadják a fogyasztóknak. Bíznak abban, hogy további termékköröknél is jelentős mértékű csökkentés történhet, fontosnak tartják a baromfihús, a halhús, a zöldségek és gyümölcsök, a pékáruk, valamint a tejtermékek esetében is az áfa érzékelhető mérséklését.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.