Az önkéntes pénztárba fizetőket is segíti az e-szja


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint félmillió, önkéntes pénztárba befizető magánszemélynek is érdemes kihasználnia a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szolgáltatását, mert a bevallási tervezet ezt az adatot is tartalmazza – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára pénteken.


Tállai András közölte: a több mint 535 ezer önkéntes kölcsönös biztosító pénztári tagnak is csak ellenőriznie kell a bevallási tervezet, mert a rendelkezésről szóló sorokat is kitölti az adóhivatal a pénzintézetek adatszolgáltatása alapján.

A két vagy több pénztárba befizető magánszemélynek dönteni kell arról, hogyan osztja meg az adókedvezmény összegét, de a NAV erre külön felhívja figyelmet. A mintegy 170 ezer érintettnek csak el kell dönteni, hogy melyik pénztárba szeretné utalni az adókedvezmény összegét – hívta fel a figyelmet.

Az államtitkár hangsúlyozta, a jövedelemadózásban azért is jelöl korszakhatárt az e-szja, mert annak a 3,8 millió magánszemélynek, akinek az adóbevallását a  NAV elkészítette, mindenképpen lesz érvényes bevallása.

ADÓ-kódex 2017 csomagok

ADÓ-TB-SZÁMVITEL 2017 csomag >>
ADÓ-TB-SZÁMVITEL 2017 + ÁHT >>
Adótörvények 2017 csomag >>
Adótörvények 2017 + ÁHT >>

Kiemelte: 2017-től felcserélődtek szerepek, a hivatal tölti ki a bevallást, és a magánszemély ellenőriz. Mostantól gyakorlatilag kizárt, hogy bárkit is felszólítson az adóhatóság – bírság kiszabásának terhe mellett – az szja-bevallásának azonnali benyújtására.

Mivel a vállalkozási tevékenységet nem végző magánszemély mostantól nem tudja elmulasztani a saját maga által kitöltött szja-bevallásának benyújtását, így mulasztási bírságot sem szabhat ki ezért az adóhivatal. Az azonban továbbra is a magánszemély felelőssége, hogy jövedelméről precíz bevallás készüljön, és abból ne hiányozzon semmi – fejtette ki Tállai András.

Az államtitkár elmondta: március 23-ig 148 ezren küldték már be a bevallásukat. Az e-szja teljes szolgáltatását ügyfélkapun keresztül lehet maximálisan kihasználni, ezért akinek még nincs, annak május 20-ig mindenképpen érdemes ügyfélkaput nyitni – javasolja Tállai András. Hozzátette: ehhez csak a személyi igazolványra és egy e-mail címre van szükség, és be kell menni egy kormányablakhoz vagy a NAV bármelyik ügyfélszolgálatára, ahol néhány perc alatt meg is nyitják az ügyfélkaput.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.