Az új ART. és AIR. alapelveinek bemutatása – 1. rész
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kihirdetésre került az adózás rendjéről szóló törvény helyébe lépő három új törvényből kettő. A két új jogszabály alapelveit vizsgáljuk meg új cikksorozatunkban, összehasonlítva a jelenleg hatályos ART. rendelkezéseivel.
Az új ART. (2017. évi CL. törvény az adózás rendjéről) a korábbi ART. alapelveiből csak néhányat tartott meg, több alapelv átkerült az AIR. (2017. évi CLI. törvény az adóigazgatási rendtartásról) törvénybe. Cikksorozatunkban megvizsgáljuk az alapelvek rendszerét és azok változásait. Ebben a részben az új ART. alapelveit tekintjük át, hozzáfűzve, hogy a jelenleg még hatályos ART-ben hol és milyen szövegezéssel található meg ugyanaz a rendelkezés, és miben változtak az előírások.
A rendeltetésszerű (célhoz kötött) joggyakorlás követelménye (joggal való visszaélés tilalma)
Kiegészül a szabályozás azzal, hogy nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak, ha a jogügylet célja az önkormányzati rendeletek rendelkezéseinek megkerülése.
Jelenlegi szabályozás:
Az adójogviszonyokban a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni. Az adótörvények alkalmazásában nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés vagy más jogügylet, amelynek célja az adótörvényben foglalt rendelkezések megkerülése. 2.§. (1)
Új szabályozás:
Az adójogviszonyokban a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni. Az adótörvények, önkormányzati rendeletek alkalmazásában nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés vagy más jogügylet, amelynek célja az adótörvényben, önkormányzati rendeletben foglalt rendelkezések megkerülése. 1.§.
A szerződés tartalom szerinti minősítésének követelménye (valódisági klauzula)
Jelenlegi szabályozás:
A szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. 1.§. (7)
Új szabályozás:
Az adóhatóság eljárásában a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményt valódi tartalma szerint minősíti. 2.§.
Az ügylet gazdasági eredmény szerinti minősítésének követelménye
Nem változott a szabályozás, csak átrendeződés történt.
Jelenlegi szabályozás:
Az érvénytelen szerződésnek vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható. 1.§. (7)
Az adókötelezettséget nem befolyásolja az, hogy a magatartás (cselekmény, mulasztás) törvényi rendelkezésbe ütközik, vagy sérti a jó erkölcsöt. 1.§. (9)
Új szabályozás:
Az érvénytelen szerződésnek vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben annak gazdasági eredménye kimutatható. Az adókötelezettséget nem befolyásolja az, hogy a magatartás (cselekmény, mulasztás) törvényi rendelkezésbe ütközik, vagy sérti a jó erkölcsöt. 3.§. (1)
[htmlbox Változásfigyeltetés]
A kapcsolt vállalkozások közötti szerződések minősítésének követelménye
Nem változott a szabályozás.
Jelenlegi szabályozás:
A szokásos piaci ártól eltérő szerződési feltételeket alkalmazó kapcsolt vállalkozások ügyleteit adózási szempontból a szokásos piaci ár alapulvételével kell minősíteni. Nem alkalmazható e rendelkezés, ha a kapcsolt vállalkozások magatartása megfelel a független felektől az adott esetben elvárható piaci magatartásnak. 1.§. (8)
Új szabályozás:
A szokásos piaci ártól eltérő szerződési feltételeket alkalmazó kapcsolt vállalkozások ügyleteit adózási szempontból a szokásos piaci ár alapulvételével kell minősíteni. Nem alkalmazható e rendelkezés, ha a kapcsolt vállalkozások magatartása megfelel a független felektől az adott esetben elvárható piaci magatartásnak. 3.§. (2)
A nemzetközi szerződéssel érintett jövedelem magyarországi adóztatása
Jelenlegi szabályozás:
Ha törvénnyel, kormányrendelettel kihirdetett nemzetközi szerződéssel érintett jogviszonyok, ebből származó jövedelmek tekintetében a rendelkezésre álló tényeknek vagy a vonatkozó nemzetközi szerződés rendelkezéseinek államok közötti eltérő értelmezése azt eredményezi, hogy az adott jogviszonyból származó jövedelmet egyik állam sem tekinti belföldön adóztathatónak, akkor Magyarország nem mentesíti ezt a jövedelmet az adóztatás alól. 2.§. (1)
Új szabályozás:
Ha törvénnyel, kormányrendelettel kihirdetett nemzetközi szerződéssel érintett jogviszonyok, ebből származó jövedelmek tekintetében a rendelkezésre álló tényeknek vagy a vonatkozó nemzetközi szerződés rendelkezéseinek államok közötti eltérő értelmezése azt eredményezi, hogy az adott jogviszonyból származó jövedelmet egyik állam sem tekinti belföldön adóztathatónak, akkor Magyarország nem mentesíti ezt a jövedelmet az adóztatás alól. Nemzetközi szerződés rendelkezése alapján állampolgárság szerint megkülönböztetést lehet tenni. 4.§. (1) és (2)
[htmlbox felteteles_adomegallapitas]
Becslés alkalmazásának lehetősége nem rendeltetésszerű joggyakorlás esetén
Nem változott a szabályozás.
Jelenlegi szabályozás:
Az (1)-(2) bekezdés szerinti esetekben az adóhatóság az adót az összes körülményre, különösen a rendeltetésszerű joggyakorlás esetén irányadó adófizetési kötelezettségre figyelemmel – ha az adó alapja így nem állapítható meg, becsléssel – állapítja meg. 2.§. (3)
Új szabályozás:
Az 1.§. és a 4.§. szerinti esetekben az adóhatóság az adót az összes körülményre, különösen a rendeltetésszerű joggyakorlás esetén irányadó adófizetési kötelezettségre figyelemmel – ha az adó alapja így nem állapítható meg, becsléssel – állapítja meg. 5.§.
Melyek ezek az esetek? A rendeltetésszerű joggyakorlás és a nemzetközi szerződéssel érintett jövedelmek területei.
Összefoglalás
Alapelv
|
Jelenlegi ART.
|
Új ART.
|
Rendeltetésszerű joggyakorlás
|
nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés vagy más jogügylet, amelynek célja az adótörvények megkerülése
|
nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés vagy más jogügylet, amelynek célja az adótörvények és önkormányzati rendeletek megkerülése
|
Szerződés tartalom szerinti minősítése
|
szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket a valódi tartalmuk szerint kell minősíteni
|
adóhatóság eljárásában a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményt valódi tartalma szerint minősíti
|
Ügylet gazdasági eredmény szerinti minősítése
|
érvénytelen szerződésnek vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható
|
nem változik
|
Ügylet gazdasági eredmény szerinti minősítése
|
adókötelezettséget nem befolyásolja az, hogy a magatartás (cselekmény, mulasztás) törvényi rendelkezésbe ütközik, vagy sérti a jó erkölcsöt
|
nem változik
|
Kapcsolt vállalkozások közötti szerződések minősítése
|
szokásos piaci ártól eltérő szerződési feltételeket alkalmazó kapcsolt vállalkozások ügyleteit adózási szempontból a szokásos piaci ár alapulvételével kell minősíteni
|
nem változik
|
Nemzetközi szerződéssel érintett jövedelem magyarországi adóztatása
|
adott jogviszonyból származó jövedelmet egyik állam sem tekinti belföldön adóztathatónak, akkor Magyarország nem mentesíti ezt a jövedelmet az adóztatás alól
|
bővülés: nemzetközi szerződés rendelkezése alapján állampolgárság szerint megkülönböztetést lehet tenni
|
Becslés alkalmazásának lehetősége nem rendeltetésszerű joggyakorlás esetén
|
az adóhatóság az adót az összes körülményre, különösen a rendeltetésszerű joggyakorlás esetén irányadó adófizetési kötelezettségre figyelemmel – ha az adó alapja így nem állapítható meg, becsléssel – állapítja meg
|
nem változik
|
Cikksorozatunkat folytatjuk.
A cikk szerzője Lakatos Zsuzsa, transzferár- és adószakértő, Tax Revolutions Kft.