Befizetni vagy elkölteni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bár az adótörvények változásai csak február 1-én lépnek hatályba, a számviteli törvény új, a házipénztár maximális havi átlagos záróállományára vonatkozó előírását 2009.január 1-től kell alkalmazni.

A pénzkezelési szabályzatban az eddigi szabályozásnak megfelelően a napi készpénz záró állomány maximális mértékét kell szabályozni. Január 1-től viszont figyelemmel kell lenni arra az előírásra is hogy a készpénz napi záró állományának naptári hónaponként számított napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év – éves szintre számított – összes bevételének 1,2 százalékát, illetve ha az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százaléka nem éri el az 500 ezer forintot, akkor az 500 ezer forintot.

Az átlag számításánál az adott hónap naptári napjainak záró készpénz állományát kell figyelembe venni. Mindaddig, amíg az előző üzleti év összes bevétel adata nem áll rendelkezésre, addig az azt megelőző üzleti év összes bevételét kell alapul venni. A jogelőd nélkül alapított gazdálkodónál az alapítás üzleti évében az összes bevételt a tárgyévi várható adatok alapján kell figyelembe venni.

Tehát akinek az éves összes bevétele 41,67 millió forint alatt van arra az 500 ezer forintos korlát vonatkozik.

Ahol magas a házipénztár-állomány ott ideig-óráig még lehet az elszámolási előlegekkel, kölcsönnyújtásokkal szépíteni a helyzetet, de ezek egyike sem tartós és gazdaságos megoldás. (Havi elszámolások, kamatfizetések, esetleg kamatkedvezményből származó jövedelem utáni adófizetés, stb.)

Nem marad más mint a házipénztárban lévő pénzt be kell fizetni a bankszámlára, vagy el kell költeni. (jövedelemkivét, osztalék, osztalékelőleg, fejlesztések, egyéb kiadások).

Forrás: hvg


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 22.

Matolcsy az inflációról: a kormány olajjal oltotta a tüzet

Egyetértve és együttműködve a jegybanki törekvésekkel a kormány az infláció letörését tekinti legfontosabb gazdaságpolitikai feladatának – jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön, a 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben. A jegybankelnök ugyanakkor úgy vélte: az „inflációs sokk” mélyén az ország gazdasági-pénzügyi függése rejlik, mely 2014 óta nőtt a meghatározó területeken.

2023. szeptember 22.

A magánszálláshely-szolgáltatás adózása – az áfa-szabályok (3. rész)

A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás az általános forgalmi adó rendszerében ingatlan bérbeadásnak minősül. Az ingatlan bérbeadás az Áfa tv. 86. § (1) bekezdés l) pontja értelmében adómentes szolgáltatás, ugyanakkor ez az adómentesség az ingatlanok idegenforgalmi, turisztikai célú hasznosítására már nem terjed ki. Tisztázzuk még az ingatlan-bérbeadás és a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás közötti különbséget.