Bemutatták az osztrák adóreformot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sebastian Kurz osztrák kancellár vasárnap – három minisztere és az alkancellár társaságában – bemutatta kormánya nagyszabású ökoszociális adóreformtervét.

A 18 milliárd eurós adóreformcsomag egyrészt a károsanyag kibocsátás megadóztatásáról, másrészt a kis- és közepes jövedelműek terheinek enyhítéséről szól.

Könnyítés a kis- és közepes jövedelműeknek

A klímasemlegesség elérésének jegyében született adóreform előirányozza, hogy a felhasználók 2022 júliusától felárat fizetnek a szén-dioxid-kibocsátás miatt, amely az első évben 30 eurót jelent tonnánként, majd évente folyamatosan emelkedő ütemben egyre többet.

Ez természetszerűleg együtt jár a benzin árának növekedésével. Ennek ellensúlyozására az adóreform különböző enyhítéseket tartalmaz, elsősorban a kis- és közepes jövedelműeknek.

adóreform

Az ellentételezés egyik eleme, hogy a személyi jövedelemadó második szintjén lévő adózók esetében a jövedelemadó 2022 júliusától 35 százalékról 30 százalékra, míg a harmadik szinten lévőké 2023-tól 42-ről 40 százalékra csökken.

A korábban bevezetett családi adókedvezmény éves szinten gyerekenként 1500 euróról 2000 euróra emelkedik.

Klímabónusz település szerint

Az adóreform-csomag része az úgynevezett klíma-bónusz, amely a szén-dioxid-adóból befolyó összegeket – regionális felosztási elv szerint – visszajuttatja az embereknek. Ennek alapján a jól kiépített tömegközlekedéssel rendelkező városokban élők évi 100 euró, míg a vidéki lakosság – ahol az emberek jobban rá vannak szorulva az autó használatára – évi 200 euró támogatást kapnak.

Az adóreform célja egyfelől a kitűzött klímavédelmi célok elérése, másfelől az adófizetők terheinek enyhítése és a környezetkímélő beruházások támogatása, ezáltal a fenntartható gazdasági fejlődés és versenyképesség növelése, és nem utolsó sorban az osztrák államadóság csökkentése – hangsúlyozta Gernot Blümel pénzügyminiszter.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 22.

Csoportos társaságiadó-alany veszteségének leírása

„X” és „Y” társaság 2020 óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek. A 2021–2023-as adóévekben a csoport tagjainak adóalapja negatív volt, tehát csoportszintű veszteség keletkezett. Az „X” és „Y” társaságok tulajdonosi háttere 2024-ben megváltozott, felvásárolta őket „Z” társaság. A „Z” társasággal mint a szavazati jogok 100 százalékát gyakorló adózóval mindként cég kapcsolt vállalkozási viszonyban áll, sőt, a feltételek ahhoz is adottak, hogy „Z” társaság 2025-től csatlakozzon a csoportos társaságiadó-alanyhoz. Kérdésként merült fel, hogy ha „Z” társaság belép a csoportba, akkor a belépését megelőzően keletkezett, még fel nem használt csoportszintű veszteség leírására ő is jogosult lesz-e.