Bizonytalan adóbevételeket lát a Költségvetési Tanács


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az optimistán tervezett növekedés és a különböző adóemelések nyomán csökkenő forgalom együttesen jóval kevesebb adóbevételt hozhat a 2013-as évben – értékelte a büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács.


A piaci konszenzusnál kedvezőbb makrogazdasági pályából adódóan a főbb adóbevételeknél a felültervezés kockázata állhat fenn (például a tao, áfa, jövedéki adóbevételek esetében) – írja a jövő évi büdzsétervet véleményezve a Költségvetési Tanács.

Az adóbeszedés hatékonyságjavítására irányuló intézkedésektől a kormányzat jelentős többletbevételt vár. Ilyen nagyságrendű többletbevételt a kormányzati dokumentumok ugyanakkor nem támasztanak alá – olvasható a dokumentumban.

A tanács szerint a pénzügyi tranzakciós illeték teljesítésénél kockázatot jelent, hogy a tervezésnél számoltak ugyan a GDP 2011-2013. közötti növekedéséből adódó többletbevétellel, viszont az új adók bevezetését követő forgalomcsökkenéssel nem. A negatív irányú kockázatokat ugyanakkor mérsékelheti, hogy a kormány évközi felülvizsgálatot és bevételelmaradás esetén az illeték mértékének változtatását ígérte. Megjegyzik, hogy a pénzügyi tranzakciós illeték államkincstári tranzakciókból származó része lényegében az államháztartás intézményeinek forrásait csökkenti.

A helyi iparűzési adó szabályainak változása recessziós gazdasági környezetben az adóbevétel többletét mérsékelheti. A béren kívüli juttatások (cafeteria) járulékterhe a parlamenti szakaszban 27 százalékról 14 százalékra módosult, ezért – változatlan forgalmat feltételezve – a bevételi többlet jelentősen csökken. Az energiaszolgáltatók adóterhelésének növeléséből származó többlet számítása statikus állapotot tükröz, nem kalkuláltak az adóemelés miatti forgalomcsökkenéssel, ami az előirányzat teljesítésében kockázatot jelent.

A Költségvetési Tanács szerint a 2013. évi költségvetésről szóló egységes indítvány, valamint a zárószavazás előtti módosító javaslat alapján a jövő év végére várható államadósság mértéke megfelel az alaptörvényben foglalt követelményeknek. A hiánycél és az államadósság-szabály betartásához az szükséges, hogy a jelentősen megemelt tartalékokat ne használják fel, mert ezek a már látható kockázatok kezeléséhez szükségesek. A testület szerint ezért a nem látható események kezelésére nincsenek elégséges tartalékok.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.