Bővítené a családi adózást a kormány


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány határozatban kérte fel Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert, hogy teljesítse ki a családi adózást, és vonja be a közteherviselésbe a külföldre menekített vagyonok tulajdonosait.


A kormány határozatban kért fel több minisztert, hogy kezdje meg azoknak a feladatoknak az előkészítését, amelyek végrehajtásáról a miniszterelnök nyári konzultációs sorozata során született megegyezés – olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában.

Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert olyan együttműködési és konzultációs fórumok létrehozására kérte fel a határozat, amelyek segítenek megvalósítani a munkahelyvédelmi akciótervet. A nemzetgazdasági tárca feladatai közé tartozik a külföldre menekített vagyonok mértékének felmérése, azok közteherviselésbe történő bevonása. Szintén a tárcának kell elkészítenie azt a megvalósítási tervet, amelyik a munkavállalói járulékok csökkentésén keresztül kiteljesíti a családi adózást, illetve bővíti a családi adókedvezményt.

Orbán Viktor kormányfő júliusban tartott kéthetes konzultációsorozatot a Fidesz választási szövetségeseivel és együttműködő partnereivel; az ott vállalt feladatok előkészítését kezdi meg a kabinet.

(Forrás: MTI)

Tervezzen az őszre Hungary Cardért!

Jelentkezzen most Rodin képzésekre, és mi meglepjük Önt egy Hungary Card Basic – Magyar Turizmus Kártyával, a Hotelinfo Iroda jóvoltából, melyet a rendezvény helyszínén veheti át!

Rendezvénynaptárért kattintson >>>


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.