Chikán: az adórendszer a szétesés jeleit mutatja


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Pályakorrekcióra van szükség ahhoz, hogy a versenyképességi rangsorban Magyarország visszaszerezze a 10 évvel ezelőtti helyét – mondta Chikán Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) professzora, volt gazdasági miniszter.


A helyzettel való reális szembenézést nevezte elsődleges feladatnak: a 10 év alatt meghirdetett egymillió munkahely létrehozásának nincs realitása – mondta Chikán Attila az egyetem és a a Gáspár Pál Közgazdaságtudományi Emlékalapítvány közös konferenciáján. Az egyetemi tanár előadásában sürgetette az EU/IMF megállapodást, a bankokkal való tárgyalások után a hitelezés felpörgetését, és a termelékenység javulását szolgáló reálgazdasági lépéseket, emellett az innováció támogatását.

Amíg nincs gazdasági növekedés, alig nő a foglalkoztatás és az adórendszer a szétesés jeleit mutatja, addig nincs esély a versenyképesség javítására – hangsúlyozta az első Orbán-kormány gazdasági minisztere.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

NGM: nem a szegénység, hanem az óvatosság miatt fogyaszt keveset a lakosság

Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.