Csalás miatt nyomozhatnak az Uber ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nagy értékű költségvetési csalás miatt indulhat nyomozás az Uber ellen a Magyar Nemzet információi szerint.


A Fővárosi Főügyészség a Magyar Nemzettel közölte, érkezett hozzájuk feljelentés, ezt továbbították az illetékes Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészségre – olvasható a lapban. Az ottani ügyészség a feljelentésről törvényes határidőn belül dönt.

A Magyar Nemzet emlékeztet: az Uber legfrissebb közleménye szerint tegnaptól csak olyan autósok használhatják az Ubert, akik feltöltötték az alkalmazás platformjára vállalkozói adószámukat és adataikat. Aki ilyenekkel nem rendelkezik, annak a hozzáférését felfüggesztik addig, amíg vállalkozói adatait nem adja meg a rendszerben.

Példák az áfatörvény alkalmazásához

Jelen kiadványunk olyan gyakorlati példatár, amely az általános forgalmi adózás területén leggyakrabban felmerülő jogeseteket és azok megoldását tartalmazza.

Megrendelés >>

Az Országos Taxisszövetség elnöke, Metál Zoltán a lapnak ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a cég mindössze annyit felejt el közölni, hogy személyszállítást csak megfelelő engedélyek és erre vonatkozó igazolások után vállalhatnának a sofőrök, bármilyen adószám valójában csak az Uber szerint megfelelő.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 22.

Csoportos társaságiadó-alany veszteségének leírása

„X” és „Y” társaság 2020 óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek. A 2021–2023-as adóévekben a csoport tagjainak adóalapja negatív volt, tehát csoportszintű veszteség keletkezett. Az „X” és „Y” társaságok tulajdonosi háttere 2024-ben megváltozott, felvásárolta őket „Z” társaság. A „Z” társasággal mint a szavazati jogok 100 százalékát gyakorló adózóval mindként cég kapcsolt vállalkozási viszonyban áll, sőt, a feltételek ahhoz is adottak, hogy „Z” társaság 2025-től csatlakozzon a csoportos társaságiadó-alanyhoz. Kérdésként merült fel, hogy ha „Z” társaság belép a csoportba, akkor a belépését megelőzően keletkezett, még fel nem használt csoportszintű veszteség leírására ő is jogosult lesz-e.