Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az orosz kormányzat megadóztatná a Google és az Apple szolgáltatásait.
Így értelmezi a Vedomosztyi című lap online kiadása Vlagyimir Putyin orosz elnök utasítását, hogy az illetékes minisztériumok és kormányhivatalok dolgozzanak ki javaslatokat arra, hogy az orosz információs technológiai cégek a külföldi vetélytársaikkal „azonos feltételek mellett folytathassák tevékenységüket”. A lap szerint a kidolgozandó intézkedések egyike lehet az általános forgalmi adó kivetése a Google és az Apple szolgáltatásaira.
Az orosz elnök hivatalos weboldalán hétfőn megjelent közlemény szerint a Szövetségi Monopóliumellenes Szolgálatnak, a gazdaságfejlesztési, a pénzügyi tárcának, az adóhivatalnak, valamint más illetékes minisztériumoknak és szerveknek szeptember 1-jéig kell előterjeszteniük javaslataikat.
Az orosz állami dumában 2015 végén terjesztettek elő törvényjavaslatot, amelynek értelmében áfa-kötelessé kellene tenni az orosz cégek által megvásárolt szoftvereket és tartalmakat. A kormány támogatásáról biztosította a jogszabály tervezetét, de annak pontosítását szorgalmazta.
Navigátor Adózás modul |
---|
Az Art. Navigátor és az Áfa Navigátor csomagban, 10% kedvezménnyel. A navigátorok a jogi eljárásokat a kezdeményezéstől a lezárásig folyamatábrákkal követik végig, a kapcsolódó anyagok (jogszabályok, Nav-állásfoglalások, nyomtatványok) egy kattintással elérhetőek. |
A törvénytervezet az orosz cégek esetében eltörölné a személyi számítógépes programok és adatbázisok licencének áfa-mentességét.
A kezdeményezés mögött álló képviselők Andrej Lugovoj (Oroszorszországi Liberális Demokrata Párt) és Vlagyimir Parahin (Igazságos Oroszország) korábban hangsúlyozták, hogy a törvénytervezet elsősorban olyan külföldi cégek ellen irányul, amelyek internetes áruházaikban – ilyenek az AppStore és a Google Play – áfa-mentesen forgalmaznak szoftvereket.
Az információs technológiai cégekre kivetendő áfa az előzetes számítások szerint 2017-ben 52,8 milliárd rubel többletbevételt eredményezne az orosz állam számára, ebből 52,6 milliárd rubel az orosz piacon is aktív külföldi cégek kedvezményeinek eltörléséből származna.
(MTI)
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!