A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A bankadó maximum húsz százalékát – évi akár 25 milliárd forintot – spórolhatják meg a hazai pénzintézetek, ha a kormányzati elképzelésekkel összhangban hajlandóak élénkíteni a hazai kis- és közepes vállalkozásokat, illetve a lakáshitelezést.
A köznyelvben csak a devizahiteleseket megsegítő csomagként ismert, a Napi Gazdaság információi szerint immár aláírásra kész megállapodásnak része lesz az a kitétel, amely szerint a kereskedelmi bankok a kis- és középvállalkozások számára nyújtott hitelek révén maximum 15 százalékos mértékben csökkenthetik a fizetendő bankadó mértékét. A feltételek szerint az adócsökkentés alapja a múlt év decemberi értékhez mért, öt százalékot meghaladó, árfolyamszűrt állománynövekmény öt százaléka lehet.
A feladat nem könnyű. Ahhoz ugyanis, hogy a bankok maximálisan ki tudják használni az adókedvezmény lehetőségét, mintegy 720 milliárd forinttal kellene növelniük a kkv-kihelyezéseiket. A PSZÁF statisztikái szerint az elmúlt évben a bankok a kkv-szektornak több mint 3300 milliárd forint hitelt folyósítottak, ami 424 milliárd forinttal haladta meg 2009-es évi kihelyezést. Ennek ellenére az év végi 3407 milliárd forint kkv-hitelállomány 2,3 százalékkal alulmúlta az egy évvel korábbi szintet.
További részletek a Napi Gazdaságban.
Forrás: Napi Gazdaság
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!