Deutsch: engedi az unió az áfacsökkentést


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Brüsszel várhatóan tagállami hatáskörbe utalja az internet áfájának besorolását – mondta el a Világgazdaságnak adott, csütörtökön megjelent interjújában Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos.


A biztos felidézte, hogy az internetszolgáltatás után fizetendő áfa 2017. január 1-jétől a tavalyi 27-ről 18 százalékra mérséklődött, ami a büdzsé szempontjából 9 százalékpontos áfabevétel-csökkenéssel jár a 2016-os bázishoz képest. Miután a kormányzat döntött arról, hogy öt százalékra csökkenti az internetszolgáltatás áfakulcsát, a jövő évi, további mérséklés 22 milliárd forintos áfabevétel-kiesést eredményezhet. Deutsch szerint azonban ennél jóval kevesebbet, mivel időközben bővülni fog a piac.

A miniszterelnöki biztos beszélt arról is, hogy az internet áfájával kapcsolatos magyar álláspontot a korábbi nézeteltérések után már a pénzügyminiszterek tanácsa és az Európai Bizottság is osztja, várhatóan az internetszolgáltatás áfabesorolását tagállami hatáskörbe fogja az unió utalni.

Elmondta, az Európai Unió lakosságának 59 százaléka él olyan lakóhelyen, ahol igénybe tudja venni a 4G-s szolgáltatást, Magyarországon ez az arány már most 95 százalék fölött van, és az év végére eléri a 100 százalékot.
(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.