E-útdíj: Az NFM szerint nem indokolt a leállítás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A használatarányos útdíjfizetési rendszer (e-útdíj) a hónap eleji bevezetése óta több mint 5,5 milliárd forintos bevételt termelt, az utakon zavartalan a forgalom, ezért semmi sem indokolja a leállítását – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.


A minisztérium a Demokratikus Koalíció (DK) pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált. A párt az e-útdíj rendszer azonnali leállítását követelte. Varju László, a DK politikusa szerint a rendszert felelőtlenül vezették be, ezért el kell végezni a kihagyott teszteket, hogy ne okozzanak további károkat a fuvarozóknak és a gazdaságnak.

A DK véleménye szerint a kormány mérhetetlenül magas és indokolatlan árat állapított meg, amely be fog épülni a szállított termékek árába. Varju László emellett arról érdeklődött a tárca épülete előtt tartott sajtótájékoztatón, hogy mikorra kívánják rendezni a több mint 3000, a rendszer működésével kapcsolatos reklamációt.

Az NFM közleményében azt írta, hogy „az utakon zavartalan a forgalom, az üzembiztosan működő rendszer leállítását, visszavonását” ezért semmi sem indokolja. Az induláskor óhatatlanul jelentkező, viszonylag kisszámú panaszt folyamatosan kezelik, javítják a felmerülő problémákat.

Hangsúlyozták, az e-útdíj bevezetése a szakmai közmegegyezés szerint hosszú évek óta halaszthatatlan feladat. Július 1-je óta a jelentős részben külföldi fuvarozók az utak állapotában okozott károk és a környezetszennyezés ellentételezéseként a korábbinál nagyobb mértékű útdíjat fizetnek a nehéz tehergépkocsik után. A nemzetközi kamionforgalom számára így nem lehet többé a szomszédos országok fizetős szakaszainak olcsó elkerülő útja Magyarország – írták.

Az új díjszedés az indulás óta több mint 5,5 milliárd forint bevételt termelt. A többletforrások a közlekedési ágazatban, elsősorban a díjas úthálózat fejlesztésében, felújításában hasznosulhatnak – tették hozzá.
A használatarányos útdíjfizetési rendszer átmeneti leállítását Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége főtitkára egy hétfői sajtótájékoztatón azért kérte, mert tapasztalataik szerint a rendszer rosszul számláz. Völner Pál, a NFM infrastruktúráért felelős államtitkára aznap azt közölte, hogy a 300 ezer úthasználónak csak egy százaléka reklamált. Csütörtök Jávor Benedek, az Együtt-PM elnökségi tagja követelte közleményben a rendszer felfüggesztését.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.