A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A kamatok csökkenése a a kamatadó-bevételek csökkenését is magával hozta – mutatott rá cikkében a Napi.hu
A 2017-es adóév után már csupán 20,15 milliárd forintnyi kamatadót fizettek be az adóalanyok, ami eltörpül az adónem 2006. szeptemberi bevezetése utáni évek befizetéseitől – írja a Napi.hu. A csúcsesztendőben, 2009-ben például 112,45 milliárd forint állami bevétel származott kamatadóból.
Időközben az adókulcs is csökkent. Először 2011-ben mérsékelték a közterhet a személyi jövedelemadóval párhuzamosan 20-ról 16 százalékosra, majd 2016-ban csökkent ismét az adókulcs 15 százalékra. A bevételcsökkenést egy ideig egy 6 százalékos egészségügyi hozzájárulással (eho) igyekezett kompenzálni az állam, de a 2013 nyarán bevezetett közterhet 2017-től kivezették.
A kamatadó-bevételekre a legnagyobb csapást nem a közteher kulcsának mérséklése jelentette, hanem a bankbetétek és állampapírok kamatának csökkenése. A lekötött betétekre decemberben a bankok már csupán 0,26 százalékos kamatot fizettek átlagosan, 2017 végén még 0,37 százalékos volt az átlagkamatuk. A látraszóló betétek kamata eközben 0,05-ről 0,03 százalékosra csökkent. A 2009-es kamatadócsúcs idején a lekötött betétek átlagos kamata 10 százalék körül volt, egyes hónapokban még a 10 százalékot is meghaladta – írja cikkében a Napi.hu.
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!