Elakadt a román járulékcsökkentés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A román államelnök újratárgyaltatja a bukaresti parlamenttel a nyugdíjjárulék csökkentéséről szóló törvényt, ám másodszorra már mindenképp alá kell írnia. Az elnök szerint nincs meg a járulékcsökkentés fedezete, épp így vélekedik az IMF is.


Traian Basescu román államelnök visszaküldte a bukaresti parlamentnek a nyugdíjjárulék csökkentéséről szóló törvényt.

Basescu azzal indokolta döntését, hogy a bukaresti kabinet „homályosan” támasztotta alá, miből pótolja a munkáltatói nyugdíjjárulék öt százalékos csökkentése nyomán várható bevételkiesést. A törvény szerint a fő, 20,8 százalékos járulékkulcs 15,8 százalékra esik vissza, és a másik két magasabb kulcs esetében is 5 százalékos mérséklést alkalmazna a kormány és a parlament úgy, hogy azok aránya 20,8 százalékra és 25,8 százalékra csökkenne.

Számvitel és adózás a gyakorlatban 2014 – Két időpontban

1. nap: Számvitel a gyakorlatban 2014

Megtudhatja, hogyan kell elszámolni a behajtási költségátalányt, a pénztárgépek beszerzéséhez kapott állami támogatást vagy a transzferár-korrekciót. Értesülhet, hogyan módosultak a beszámolókészítés szabályai felszámolás és végelszámolás esetén.

2. nap: Adózás a gyakorlatban 2014

Fő adónemek szabályaiban bekövetkezett változások, KATA, KIVA, EVA, helyi adók, gépjárműadó változásai és a reklámadó, egyéb, az adóalanyokat érintő évközi változások.

A két napos képzés mérlegképes könyvelőknek vállalkozási szakon 16 kreditpontot ér!

További részletek és jelentkezés:

2014. szeptember 24-25. és 2014. november 11-12.

Az egyes napokra külön-külön is jelentkezhet!

Az elnöki hivatal közleménye szerint figyelembe véve, hogy az idei költségvetés bevételei elmaradtak a költségvetés-tervezetben remélt szinttől, fontos, hogy a kormány pontosan jelölje meg a forrásokat, amelyekből pótolja a bevételkiesést, ahogyan ezt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is kérte tőle.

Az IMF bukaresti küldöttsége június elején az akkor esedékes felülvizsgálati látogatásának lezárása nélkül távozott Romániából, miután a bukaresti kormány Románia nemzetközi hitelezőinek beleegyezése nélkül döntött úgy, hogy október 1-től csökkenti a munkáltatói adóterhet. Az IMF küldöttsége ősszel tér vissza Romániába, ugyanis arra kíváncsiak, hogy a csökkentés nyomán a kormány hogyan állítja össze a jövő évi költségvetés-tervezetet.   

Victor Ponta román miniszterelnök az elmúlt hetekben többször folytatott nyílt vitát Basescuval erről. Ponta szerint van pénze Romániának a csökkentésre, hiszen az intézkedés következtében új munkahelyek létesülnek, csökken a feketemunka aránya, és a cégek fizetésképtelenségét szabályozó törvény módosítása nyomán az állam ezentúl könnyebben be tudja hajtani a cégeknek vele szemben felhalmozott adósságát.

Basescu most megtagadta a jogszabály kihirdetését, ezért a parlamentnek újból meg kell vitatnia. Másodszor azonban az államfő már nem küldheti vissza a törvényt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.