Kreatív pályázatot hirdet az Adóhatóság
Kreatív pályázatot hirdet 10-23 éves fiataloknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Megosztod? című pályázatra adózási témájú alkotásokat várnak.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
December végén tette közzé az APEH az elektronikus árverés üzemeltetésének szabályzatát, amely részletesen rögzíti az árverésben való részvétel feltételeit. Ezek közül a részvétel legfontosabb szabályait ismertetjük.
Az online elektronikus ingó és ingatlan árverések nyilvános adatait bárki megtekintheti, de magán az árverésen való – személyes vagy képviselő útján történő – részvétel Okmányirodai ügyfélkapus regisztrációhoz, illetve az Elektronikus Árverési Felületen (EÁF-en) történő bejelentkezéshez kötött.
Árverési vevőként, valamint ajánlattevőként felléphetnek természetes személyek, továbbá jogi személyek és jogi személyiség nélküli egyéb szervezetek (utóbbiak a nevükben eljáró, képviseleti joggal rendelkező természetes személyek útján). Az árverésen részt vevő ajánlattevők, valamint az árverési vevő az árverés során az árverés és az árverést követően is harmadik személy irányában megőrzik névtelenségüket.
Regisztráció, bejelentkezés
A regisztráció az Okmányirodánál történik, ahol az árverésen való részvételhez – személyi adatok alapján – egyedi azonosító és titkos jelszó igénylése szükséges, árverezni csak ezek használatával lehet. Azok a felhasználók, akik Ügyfélkapus regisztrációval már rendelkeznek, az árverésre a korábban kapott egyedi azonosító és titkos jelszó azonosításával vehetnek részt. Számukra külön regisztráció nem szükséges.
A bejelentkezés a kapott jelszó és azonosító felhasználásával az EÁF-en történik. A bejelentkezés során meg kell adni az árverésen részt vevő természetes személy azonosításához szükséges adatait, jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagy egyéb szervezet esetében a törvényes (szervezeti) képviselő nevét, személyi adatait, és a társaság adóazonosító számát, nevét, székhelyét. Külföldi személy esetében a természetes azonosító adatokon kívül, az útiokmány vagy tartózkodási engedély számát és a székhely, illetve állandó lakóhely szerinti országot is fel kell tüntetni.
Fontos tudnivaló, hogy az ajánlattevő sem az adóssal, sem a többi ajánlattevővel nem kerül kapcsolatba az árverés időtartama alatt. Az adóhatóság az elektronikus árverező adatait az adótitokra vonatkozó szabályoknak megfelelően kezeli. Az árverésen ugyanakkor adóazonosító jel hiányában nem lehet részt venni.
Az adós az árverésen sem közvetlenül, sem közvetve tulajdont nem szerezhet, ezért az EÁF azon árverésein történő részvételből, melyek a tulajdonában álló vagyontárgyra vonatkoznak, az adóst minden esetben kizárják.
A teljes szabályzat elérhető az Elektronikus Árverési Felületen a https://arveres.apeh.hu/ címen.
Kreatív pályázatot hirdet 10-23 éves fiataloknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Megosztod? című pályázatra adózási témájú alkotásokat várnak.
Az eljárás és az ellenőrzési határidő megindulását követően, egészen a vizsgálatok befejezéséig érvényesülniük kell mindazoknak a jogoknak és kötelezettségeknek, amelyekkel a jogszabályok az adózót és az adóhatóságot felhatalmazzák, illetve előírnak. Az adózói jogok és kötelezettségek az Air.-ban, míg az adóhatóság jogai és kötelezettségei az Adóig. vhr.-ben kerültek szabályozásra.
Cikksorozatunk aktuális részében további, az adóalanytól elvárható intézkedésekkel foglalkozó EUB-ítéletekről lesz szó.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!