Élelmiszerlánc-felügyeleti díj: nem engednek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány nem tágít eredeti céljától – mondta  Szatmáry Kristóf miniszteri biztos a Napi Gazdaságnak. 


Szeptemberben módosul az élelmiszerlánc-felügyeleti díjról szóló rendelet, jelenleg egyeztetés zajlik az adókulcsok mértékéről a közteher beszedését nemrégiben megtiltó Európai Bizottsággal – írja a Napi Gazdaság. A kormány nem tágít eredeti céljától – amennyiben nem sikerül megegyezni Brüsszellel, újabb jogi eszközökkel igyekeznek arányosabb közteherviselésre kényszeríteni a nagyvállalatokat – olvasható a lapban.

A  Napi Gazdaságnak Szatmáry Kristóf, a kereskedelempolitika összehangolásáért felelős miniszteri biztos nyilatkozott.  

Szerinte a kormány kereskedelempolitikai szándéka továbbra is az, hogy a korábbiaknál jobban bevonja a nagy árbevételű láncokat a közteherviselésbe, mégpedig az általuk bonyolított forgalommal arányosan. Jelenleg zajlik az egyeztetés a kifogásolt adókulcsok mértékéről és várhatóan ősszel megjelenik a felügyeleti díj beszedéséről szóló jogszabály-módosítás, amely jobban figyelembe veszi Brüsszel szempontjait.

Szatmáry szerint a nemzeti szuverenitást sérti az EB barátságtalan lépése, mégis megegyezésre törekednek.Mint mondta, akadnak még elképzelések arra vonatkozóan, hogy a nemzetközi nagyvállalatok hatékonyabban vegyenek részt a hazai adózásban.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.