Élettárs is kaphat SZÉP Kártyát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Széchenyi Pihenő Kártyára vonatkozó kormányrendelet kibővíti azt a közeli hozzátartozói kört, akik társkártyát kaphatnak, vagyis e téren előnyösebb lesz ez a cafeteria-elem, mint az üdülési csekk.

A Széchenyi Pihenő Kártyára vonatkozó kormányrendelet szerint a munkavállalók közeli hozzátartozói is kaphatnak társkártyát, mellyel – csakúgy, mint az üdülési csekk esetében – költhetnek a dolgozói keretből.

Közeli hozzátartozónak a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 685. § b) paragrafusa alapján a házastárs,testvér, szülő, gyermek, nagyszülő, unoka, örökbefogadott gyermek, mostoha gyermek, nevelt gyermek, örökbe fogadó szülő, mostohaszülő, nevelőszülő és bejegyzett élettárs számít.

Újdonság, hogy a rendelet – kifejezetten ehhez a kártyához kapcsolódva – kibővíti az eddig megszokott, PTK-ból ismert közeli hozzátartozói kört, így a társkártyára az élettársak is jogosultak lesznek, nem csak az ún. bejegyzett, vagyis azonos nemű élettársak – hívja fel a figyelmet Fata László, cafeteria-szakértő.

További részletek a Napi Gazdaság cikkében.

Forrás: Napi gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

NGM: nem a szegénység, hanem az óvatosság miatt fogyaszt keveset a lakosság

Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.