Elment a „vámos”
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Életének 82. évében elhunyt Koós János.
A ma reggel közzétett MTI-hírnek az Adó Online-on is okkal van helye.

Koós János 1966-ban (fotó: Novák Mária, forrás: Wikipédia
Koós János Kupsa János néven 1937. november 20-án született Gyergyószárhegyen (ténylegesen Bukarestben). A 60-as évektől az egyik legnépszerűbb táncdalénekes volt, de parodistaként, filmszerepeivel, műsorvezetőként is sokan a szívükbe zárták. Szerette a vitorlázást, a futballt, a jó borokat, felesége Dékány Sarolta táncdalénekes, legkedvesebb barátja Bajor Imre, a „kicsi huszár” volt.
Azt már kevesebben tudják róla, hogy képzett zenész volt, a Zeneművészeti Főiskola oboa-szakán végzett. Hangszeres zenei tudása vezette a vámhatóság kötelékébe, és 1957-ben felvette az egyenruhát, 1960-ig a Vám- és Pénzügyőrség zenekarában játszott. 2000-ben egy pénzügyminisztériumi ünnepségen is büszkén feszített a pénzügyőr zubbonyban.
Legnépszerűbb táncdalai – Kislány a zongoránál; Mondjátok meg Máriának; Kapitány; Én, aki nála jártam (és még hosszasan lehetne sorolni) – beleivódtak egy generáció emlékezetébe.
Isten nyugosztaljon Jani!