Előrehozták az áfacsökkentést Romániában
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az élelmiszerek és az alkoholmentes italok áfáját már júniustól csökkentik Romániában.
Júniustól 9 százalékra csökkentik Romániában minden élelmiszer és alkoholmentes ital áfáját – jelentette be kedden a bukaresti kormány ülésén Victor Ponta miniszterelnök.
Az általános forgalmi adó (áfa) 24 százalékos Romániában, az új adótörvénykönyv ennek szintjét jövő évtől kezdődően 20 százalékra csökkentené. Korábban a kenyér és bizonyos turisztikai szolgáltatások esetében vezettek be 9 százalékos csökkentett áfát Romániában.
A kormányfő közölte: a kabinet most sürgősségi rendelettel hozza előre a 2016 január elsejétől tervezett adócsökkentő intézkedések egyikét, amelyeket a parlamenti elfogadásra váró új adótörvénykönyv irányoz elő. Az eredeti tervekkel szemben nemcsak az alapélelmiszerek, hanem minden élelmiszer áfája csökken, valamint az értékesítésükkel kapcsolatos közétkeztetési szolgáltatásoké is – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Ponta szerint a román költségvetés a tervezett 5 milliárd lejes (340 milliárd forint) hiány helyett 5 milliárd lejes többlettel zárta az idei első negyedévet és így máris rendelkezik az élelmiszerek áfájának csökkentésével keletkező bevételkiesés fedezetével.
Különös adózási módok az áfa rendszerében
|
Kiskönyvtár az áfáról címet viselő sorozatunk 5. kötete a különös adózási módok elméleti szabályanyagának a magyarázatán túl konkrét példák bemutatásával segíti az adózók mindennapos hatékony jogalkalmazását.
További információ és megrendelés >>
|
Az intézkedést Victor Ponta azzal indokolta, hogy egyrészt az Európai Unióban a románok költik jövedelmük legnagyobb hányadát (csaknem harmadát) élelemre, másrészt az élelmiszerágazatban a legmagasabb az adókerülés mértéke.
Bukarest azt reméli, hogy az élelmiszerek áfájának csökkentése hozzájárul az ágazat versenyképességének javításához, a feketegazdaság visszaszorításához és növeli az ország élelmiszerbiztonságát.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemrég közölte: ellenzi a román kormány adócsökkentési terveit, amelyeket túl korainak tart.
A bukaresti hírtelevíziók által megszóltatott elemzők szerint a szociáldemokrata Victor Ponta azért próbálja minél gyorsabban életbe léptetni a liberálisok által is szorgalmazott adócsökkentéseket, hogy kifogja a szelet jobbközép politikai ellenfelei vitorlájából a jövő évi önkormányzati és parlamenti választások előtt.
(MTI)