Elveszhetnek a korhatár alatti nyugdíjak – változhat a táppénz is


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csak a korhatár feletti öregségi ellátások számítanak nyugdíjnak 2012 januárjától, így a korhatár alattiak szociális ellátássá alakulnak a Napi Gazdaság Online információ szerint. Ezekre ugyanakkor nem vonatkoznak a nyugdíjemelési vagy a nyugdíjakat védő szabályok. Az ehhez szükséges törvénymódosítások napokon belül a parlament elé kerülnek.

Januártól alaposan átalakulnak a nyugdíjakra vonatkozó szabályok – a kormány tervei szerint egyes jelenleg nyugdíjnak minősülő tb-ellátások, elvesztik nyugdíj-státuszukat és egyszerű szociális ellátása alakulnak át . Ebbe az irányba mutat Orbán Viktor keddi nyilatkozata: a miniszterelnök a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács alakuló ülésén elmondta: minden, az öregségi nyugdíjba menetel előtti korai nyugdíjba vonulási formát fel kell számolni annak érdekében, hogy a nyugdíjkassza működőképes legyen.

A parlament még nyáron fogadta el a januárig érvényes alkotmány azon módosítását, amely kimondta, hogy nyugellátásra csak az jogosult, aki az általános nyugdíjkorhatárt betöltötte. Ugyanez a törvény kimondja, hogy „az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség esetén megszüntethető.” A törvény indoklása szerint ez a passzus a rendőrségi szolgálati nyugdíjakra vonatkozott volna – ugyanakkor a most formálódó kormányzati javaslat már nem állna meg kizárólag a fegyveres testületek kedvezményes szolgálati nyugdíjainknak ellátássá való alakításával, hanem ez vár minden korhatár alatti nyugdíjra is.

Folytatás az alábbi linken.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

NGM: nem a szegénység, hanem az óvatosság miatt fogyaszt keveset a lakosság

Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.