Emelték a NAV-nyomozók fizetését


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az azonos tapasztalattal bíró és azonos beosztásban dolgozó nyomozók szeptembertől ugyanannyit keresnek majd, a NAV-nál, mint a rendőrségnél a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvény hétfői módosítása nyomán.


Az Országgyűlés az erről szóló jogszabályt 300 kormánypárti, jobbikos és LMP-s igen szavazattal, 6 nem ellenében és 37 szocialista képviselő tartózkodása mellett fogadta el.

Jelenleg nagy különbségek vannak a NAV-nál dolgozó pénzügyi nyomozók és a rendőrségnél hasonló munkakörben dolgozók bére között, ami elvándorlást okoz. Egy egyéves gyakorlattal rendelkező rendőrtiszt nyomozó bére például 290 ezer forint, míg hasonló kollégája a NAV-nál 210 ezer forintot keres. Az új besorolás megszünteti az indokolatlan különbséget. A változás 800 pénzügyi nyomozót érint.

A módosítás szabályozza az állomány cafeteria juttatásait. Az érintettek – választásuk szerint – önkéntes kölcsönös biztosító pénztárba való befizetésre, illetve egyes, az szja-törvényben foglalt juttatásokra, például Erzsébet-utalványra, SZÉP-kártyára, iskolakezdési támogatásra jogosultak. A juttatás összege nem lehet kevesebb az illetményalap – jelenleg 38 650 forint – ötszörösénél.

Az új szabályokat szeptember 1-jétől kell alkalmazni.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.