Este hatig várják a bevallókat a fővárosban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A személyi jövedelemadó közeledő bevallási, befizetési határidejére és az adózói szokásokra készülve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal már május 12-től hosszabb nyitva tartással várja a budapesti és a Pest megyei bevallókat. A május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon este hatig tartó rendkívüli ügyfélfogadással a NAV azt szeretné elérni, hogy hosszas várakozás nélkül, időben tudják teljesíteni kötelezettségüket az adózók.


A korábbi évek tapasztalatai szerint sokan az utolsó pillanatban nyújtják be személyi jövedelemadó-bevallásukat és fizetik be adójukat.

Adóbevallás 2014
Az idei szja-bevalláshoz szükséges minden információt megtalál gyűjtőoldalunkon.

A NAV fővárosi központi ügyfélszolgálatai (IX. kerület, Vaskapu utca 33-35, XIII. kerület, Kresz Géza utca 15. és Dózsa György út 128-130, valamint XIV. kerület, Gvadányi út 69.) erre az idén is hosszabb nyitva tartással készülnek, május 12. és május 20. között 8.15-től 18.00 óráig fogadják a bevallókat – olvasható az adóhatóság közleményében.

A NAV nemcsak személyesen, de telefonon is segíti az érintetteket. Az Általános Tájékoztató Rendszer (TCC) ingyenesen hívható 06-40/42-42-42-es kékszámát egyre többen tárcsázzák azt tudakolva, hogy kell-e bevallást benyújtaniuk, vagy mi a teendőjük, ha alkalmi munkából, ingatlan értékesítésből, bérbeadásból származott jövedelmük.

Sokan a családi adókedvezmény megosztásáról érdeklődnek, de a külföldi munkaviszonyból származó jövedelem adózása is gyakori kérdés.

Idei újdonság, hogy az esetlegesen hibásan benyújtott 1353-as bevallásra már a határidő lejárta, azaz május 20-a előtt is lehet önellenőrzést benyújtani.

Fontos az is, hogy aki önhibáján kívül nem tudja határidőben teljesíteni bevallási kötelezettségét, az május 20-áig írásban jelezze ezt az illetékes adóigazgatóságnak.

Ebben az esetben a bevallást – és egyidejűleg egy igazolási kérelmet – az akadályoztatás megszűnését követő 15 napon belül kell benyújtani.

Május 12-től a TCC munkatársai is hosszabb időben, 8.30-tól 18.00 óráig fogadják az ügyfelektől érkező hívásokat, továbbá a leggyakrabban feltett kérdésekre adott válaszok ezen a honlapon, a „Gyakran ismételt kérdések” cím alatt el is érhetők.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

NGM: nem a szegénység, hanem az óvatosság miatt fogyaszt keveset a lakosság

Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.