Éttermeket, kávézót zárat be a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kettőszáz vendéglátóhelyet ellenőrzött a NAV Budapest belvárosában, az ellenőrzések 35 százalékában állapított meg jogsértést – közölte az adóhatóság.


Két éttermet és egy kávézót várhatóan be is zárnak, mert rövid időn belül kétszer is kiderült, hogy bevételeiket eltitkolják – közölte a adóhivatal.

A jogsértések 40 százaléka még mindig abból eredt, hogy a vendéglátóhelyek vagy egyáltalán nem adtak nyugtát, vagy formai, tartalmi hiányosságok miatt a kibocsátott bizonylat nem volt szabályos.

A közlemény szerint a NAV az utóbbi évek „legnagyobb szabású, összehangolt ellenőrzésével” folytatta a vendéglátóhelyek vizsgálatát. A főváros frekventált helyszíneire koncentráló akcióra az ország valamennyi régiójából érkeztek ellenőrök. A kétszáz revizor és pénzügyőr kora délutántól hajnalig mintegy kétszáz éttermet, kávézót, kocsmát és fagylaltozót ellenőrzött, s elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy betartják-e a bevételek bizonylatolására és az online pénztárgépekre vonatkozó előírásokat a kiválasztott helyeken.

Számvitel és adózás a gyakorlatban 2014 – Két időpontban

1. nap: Számvitel a gyakorlatban 2014

Megtudhatja, hogyan kell elszámolni a behajtási költségátalányt, a pénztárgépek beszerzéséhez kapott állami támogatást vagy a transzferár-korrekciót. Értesülhet, hogyan módosultak a beszámolókészítés szabályai felszámolás és végelszámolás esetén.

2. nap: Adózás a gyakorlatban 2014

Fő adónemek szabályaiban bekövetkezett változások, KATA, KIVA, EVA, helyi adók, gépjárműadó változásai és a reklámadó, egyéb, az adóalanyokat érintő évközi változások.

A két napos képzés mérlegképes könyvelőknek vállalkozási szakon 16 kreditpontot ér!

További részletek és jelentkezés:

2014. szeptember 24-25. és 2014. november 11-12.

Az egyes napokra külön-külön is jelentkezhet!

Voltak ugyan olyan vállalkozások, amelyek adózási fegyelme láthatóan javult az augusztus elején kezdődött fokozott ellenőrzések hatására, a vendéglátóhelyek több mint harmada azonban még mindig sok szabálytalanságot követ el.

Különösen kirívó volt egy külföldi érdekeltségű, exkluzív étterem esete, amelyben a frekventált helyszín és a magas árak ellenére nemhogy online pénztárgépet nem használtak, de még nyugtát sem adtak a revizoroknak, a pénzügyőrök jövedéki szabálysértést is megállapítottak – írja a NAV.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.