A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az egyszerűsített vállalkozói adókörbe (eva) tartozóknak csütörtökig, április 12-ig kell befizetniük az első negyedév utáni adóelőleget, bevételük 37 százalékát.
A múlt évben az eva körbe tartozó vállalkozások 172,3 milliárd forint evát fizettek be az adóhivatalnak, ami a módosított előirányzat 96 százaléka, és közel 10 milliárddal kevesebb az egy évvel korábbinál.
Az evakulcs 2012-ben a korábbi 30 helyett 37 százalékra emelkedett, miközben az eva választhatóságának összeghatára évi 25 millióról 30 millió forintra nőtt. A parlament által 2012-re elfogadott eva bevételi előirányzat 203,5 milliárd forint. A NAV közlése szerint az említett változás nyomán a korábbi 96 ezerről 76,2 ezerre csökkent az eva-körbe tartozó egyéni és társas vállalkozások száma.
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!