Kreatív pályázatot hirdet az Adóhatóság
Kreatív pályázatot hirdet 10-23 éves fiataloknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Megosztod? című pályázatra adózási témájú alkotásokat várnak.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Adózási programot hirdetett a Heti Válasz legfrissebb számában megjelent publicisztikájában Matolcsy György. Ebből kiderül: ha tehetné, 30 százalékosra emelné az áfa felső kulcsát, a 30 főnél kevesebbet foglalkoztató cégek egyszerűbb adózásra számíthatnak, és nem tervezi vagyonadó bevezetését.
„Milyen legyen az adórendszer?” címmel írt publicisztikát a Heti Válasz legfrissebb számában Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter azt írja, hogy szíve szerint ötkulcsos – 5, 15, 20, 25, 30 – áfarendszert vezetne be, de azt az unió ezt még nem engedi.
A vagyonadó gondolatát elutasítja, mondván, az csak igazságtalan lehet, mert ami látható, az adóztatható, ami nem, az nem adózik. Úgy véli, az önkormányzatok differenciált ingatlanadóztatása a kisebb rossz: „erre megyünk, de ennek is van kockázata” – írja.
A kormány bevezeti a pénzügyi tranzakciós adót, 30 fős foglalkoztatotti létszámig egyszerűsített vállalkozói adózás lesz, mert „a kisvállalkozók körében nincs még egyszerű adóztatás”, és az elmaradott térségeket kedvező adózású szabad vállalkozási zónákkal élénkítené a miniszter – derül ki a cikkból.
Matolcsy továbbra is kiáll az egykulcsos szja mellett; álláspontja szerint „az erősen progresszív személyi jövedelemadó az egyik kulcsfontosságú lépés a kommunizmus felé”.
Kreatív pályázatot hirdet 10-23 éves fiataloknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Megosztod? című pályázatra adózási témájú alkotásokat várnak.
Az eljárás és az ellenőrzési határidő megindulását követően, egészen a vizsgálatok befejezéséig érvényesülniük kell mindazoknak a jogoknak és kötelezettségeknek, amelyekkel a jogszabályok az adózót és az adóhatóságot felhatalmazzák, illetve előírnak. Az adózói jogok és kötelezettségek az Air.-ban, míg az adóhatóság jogai és kötelezettségei az Adóig. vhr.-ben kerültek szabályozásra.
Cikksorozatunk aktuális részében további, az adóalanytól elvárható intézkedésekkel foglalkozó EUB-ítéletekről lesz szó.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!