Ez változik a társasági adóban – 1. rész


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2014-es adócsomag a társasági adó (tao) tekintetében is számos változtatást hozhat, amelyek többnyire a cégek helyzetét lennének hivatottak könnyíteni.


A Tao 2014. évi várható változásának jegyében bővítik mind a kutatás-fejlesztési tevékenységek, mind a beruházások apropóján igénybe vehető adóalap, illetve adókedvezményeket.

A k+f beruházások kapcsán megjelenő új kedvezmény, hogy 2014-ben lehetővé válik a kapcsolt vállalkozások által végzett ilyen jellegű tevékenység utáni adóalap-kedvezmény igénybe vétele is. Magyarán az adózó a belföldi kapcsolt vállalkozás kutatás-fejlesztési tevékenysége alapján megállapított, de az utóbbi által nem érvényesített adóalap-csökkentő tétellel csökkentheti adóalapját.

Ennek feltétele az, hogy az érintett kutatás-fejlesztés valamilyen módon kapcsolódjon az adózó, illetve a kapcsolt vállalkozás bevételszerző tevékenységéhez. Az adózónak szüksége van ezen felül a kapcsolt vállalkozás nyilatkozatára, amely tartalmazza a kutatás-fejlesztési tevékenysége közvetlen költségének összegét, illetve az ez alapján az adózó által érvényesíthető kedvezményt.

A javaslat a kkv-k beruházási adóalap-kedvezményének alkalmazását a szoftvertermékek felhasználási jogára is kiterjesztené. Az adóalap-kedvezmény érvényesítésének korlátja továbbra is évi 30 millió forint marad.

Szintén a kkv-kra vonatkozó kedvezmények bővítését jelenti ugyanakkor, hogy jövőre nő a tárgyi eszköz beruházás céljából felvett hitelek kamata után igénybe vehető adókedvezmény. Eszerint a jelenlegi 40 helyett 2014-ben a kamat 60 százalékáig lehet igénybe venni adókedvezményt ilyen címen.

A nagyobb kedvezmény azonban csak a 2013. december 31. után megkötött hitelszerződések esetében áll rendelkezésre, míg a korábbi ügyletek esetében marad a 40 százalék.

A kedvezmény bővítését némileg árnyalja, hogy a százalékos növekedés ellenére az igényelhető abszolút összeg nem változik: marad továbbra is a 6 millió forintos plafon.

A kkv-kra vonatkozó adóalap, illetve adókedvezmény összege az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések alkalmazásában az adózó választása szerint csekély összegű (de minimis) támogatásnak, vagy a csoportmentességi rendelet szerinti támogatásnak minősül.

2013. december 5: Adónap

ART, SZJA, ÁFA, JÁRULÉKOK, TAO – Mindent megtudhat a 2014-től hatályos adó- és járulékváltozásokról!

Időpont: 2013. december 5.

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Program:

  • 09.00-10.00     Az adózás rendjéről szóló törvény változásai      
  • 10.15-11.45     Személyi jövedelemadó változásai          
  • 13.00-14.00     Járulékok változásai                  
  • 14.00-15.30     Általános forgalmi adó változásai          
  • 15.45-16.45     Társasági adó változásai  

Előadók:

  • Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs ügyvéd, adószakértő, c. egyetemi tanár ELTE jogi kar
  • Dr. Németh Nóra tanácsos, NAV
  • Dr. Kovács Ferenc adószakértő
  • Sike Olga főosztályvezető-helyettes, NAV
  • Széll Zoltánné szakmai főtanácsadó, NAV

További információk és jelentkezés itt

A bejegyzés szerzője Hegedűs Sándor, az RSM DTM Hungary Zrt. Adóüzletág vezetője. Az RSM DTM blog az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.