Félmilliárd forintnyi illetékről mond le az állam
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az illetéktörvény módosításával 2014. január 1-jétől illetékmentessé válnak a házastársak közötti vagyonmozgások, ezzel szélesedik a családokat tehermentesítő illetékszabályozás – mondta sajtótájékoztatón Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügypolitikáért felelős államtitkára. A rendelkezés a házastársi vagyonközösség megszüntetésével keletkező vagyonszerzésre is vonatkozik. A tárca számításai szerint az új szabály 2014-ben több mint ezer ügyet érint majd, és 400-500 millió forintot hagy a házastársaknál – tette hozzá.
Orbán Gábor emlékeztetett, hogy 2009-ben már vezettek be illetékmentességi szabályokat a házastársak, gyermekek és szülők öröklésével kapcsolatban, ezek azonban csak az általános mértékű öröklési illeték alá eső vagyontárgyakra és az örökrész első 20 millió forintjára vonatkoztak. Például egy gépkocsi öröklésére már nem.
A 2010 augusztusában bevezetett új öröklési és ajándékozási illetékmentességi rendelkezésekkel már illetékmentessé vált minden, az egyenes ági rokonok közötti ingyenes vagyonszerzés, függetlenül az átadott vagyontárgyak értékétől és jellegétől. Ezek a szabályok vonatkoznak minden gyermek és szülő, nagyszülő és unoka, dédszülő és dédunoka közötti ajándékozásra és öröklésre, továbbá az örökbefogadó és örökbefogadott közötti vagyonszerzésekre is. A 2010 nyarától hatályos illetékszabályok révén az öröklési és ajándékozási ügyek döntő többségében, mintegy 80-85 százalékában nem kell a vagyonszerzőknek illetéket fizetni – hangsúlyozta Orbán Gábor.
Hozzátette, hogy 2013. január 1-jétől is szélesedett az illetékmentességi a kör, így nemcsak az ingyenes, hanem az ellenérték fejében megvalósuló vagyonszerzések után sem keletkezik illetékkötelezettség, ha a szerződő felek egyenes ági rokonok. Emellett az özvegyek öröklése esetén is megszűnt a korábbi 20 millió forintos korlát.
2013. december 5: Adónap |
ART, SZJA, ÁFA, JÁRULÉKOK, TAO – Mindent megtudhat a 2014-től hatályos adó- és járulékváltozásokról!
Időpont: 2013. december 5.
Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.
Program:
- 09.00-10.00 Az adózás rendjéről szóló törvény változásai
- 10.15-11.45 Személyi jövedelemadó változásai
- 13.00-14.00 Járulékok változásai
- 14.00-15.30 Általános forgalmi adó változásai
- 15.45-16.45 Társasági adó változásai
Előadók:
- Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs ügyvéd, adószakértő, c. egyetemi tanár ELTE jogi kar
- Dr. Németh Nóra tanácsos, NAV
- Dr. Kovács Ferenc adószakértő
- Sike Olga főosztályvezető-helyettes, NAV
- Széll Zoltánné szakmai főtanácsadó, NAV
További információk és jelentkezés itt
|
Az első esetben a rendelkezés hatása a jövő évben mintegy 6000 ügyben jelentkezik és valamivel több mint 1 milliárd forintot hagy a családoknál, míg hozzávetőleg 11-12 ezer özvegy mentesül összességében mintegy 1,5 milliárd forint öröklési illeték megfizetése alól – mondta.
Orbán Gábor kiemelte, hogy a kormány politikájának középpontjában a családok támogatása áll. Ez a kiindulópontja a szabályozás módosításának minden fő gazdasági területen, az adórendszer átalakításától a foglalkoztatáspolitikán át az illetékrendszer átalakításáig.
(Forrás: MTI)