Fenntartható kifehérítésről beszél az ÁSZ-elnök


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adócsökkentésre fordítaná a feketegazdaság fehéredéséből befolyó extra bevételeket az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, írja a Magyar Idők.


Szakmai becslések szerint a magyar szürkegazdaság nagysága 6000-7000 milliárd forint körül lehet esztendőnként, ilyen kiindulópont mellett a feladat tulajdonképpen adott – nyilatkozta a Magyar Időknek Domokos László. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint efféle helyzetben olyan kormányzati intézkedésekre van szükség, amelyek az illegális zónát évről évre zsugorítják.

Az érdemi eredményhez nyilvánvalóan kell, hogy az adóhivatal új, modern lehetőségekhez jusson a visszaélések leleplezéséhez.  Szerinte elengedhetetlen az is, hogy a gazdaság kifehérítéséből származó extra adóbevételt az állam odaadja a törvénytisztelő cégeknek és magánszemélyeknek.

Röviden szólva adócsökkentésre van szükség – mondta Domokos László –, mégpedig olyanra, amely vagy az ország versenyképességét növeli, vagy a feketekereskedelem ellen lehet hatékony. A terhek mérséklése ugyanis – megfelelő hatósági intézkedések mellett – tovább tisztíthatja a viszonyokat, a feketegazdaság visszaszorulásából így újabb plusz adóbevétel keletkezhet, amit ismét a terhek enyhítésére lehet fordítani. Ez a fenntartható kifehérítés – magyarázta a lapnak.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.