Fénysebességű az adózói hírlánc


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A számla- és nyugtaellenőrzési akciók sikerét, vagyis a valóságos adózói magatartás feltárását a váratlan, meglepetésszerű ellenőrzés biztosítja leginkább, ezért a nyári szezonra tervezett ellenőrzési helyszínekről az APEH nem kívánt lapunknak beszámolni.

A revizorok igyekeznek minden idegenforgalmilag frekventált helyszínen, nagyobb rendezvényen górcső alá venni az adózókat, tavaly a munkaügyi ellenőrökkel együtt körbejárták a Balatont, látogatást tettek a Forma–1 futamain, a Sziget fesztiválon, valamint a Józsefvárosi és az MDF piacon is. A számla- és nyugtaellenőrzés során a ˝rajtaütés˝ a legfontosabb, ezért ugyanazon a helyszínen az ellenőrzéseket egy időben kezdik, így legalább az első vizsgálatok a valós adózói magatartást tükrözik. Ezt követően egy másik helyszínre kell vezényelni a revizorokat, az adózói hírlánc ugyanis gyorsabb a mobiltelefonok adattovábbítási sebességénél, így a szomszédos üzlet, árus ellenőrzése már torzult képet mutatna – mondta lapunknak az APEH illetékese. Az adóhatóság az első félévben nyolc regionális szervezésű akció keretében több mint ötszáz nyugta- és számlaadásra, foglalkoztatott bejelentésére, valamint bejelentkezés nélküli adóköteles tevékenységre irányuló ellenőrzést végzett. Az esetek több mint 40 százalékában tártak fel mulasztást. A fogyasztóvédelmi főfelügyelőség kezdeményezésére országszerte kiemelten ellenőrizték a taxisokat, akik közül minden harmadik követett el valami vétséget, ötödük pedig nem adott nyugtát.

A feketegazdaság visszaszorítása érdekében az APEH, a VPOP, a Munkaügyi és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség idén még szorosabbra fűzte kapcsolatát és közös stratégiát is kidolgozott. Ebben az évben már két nagy vidéki akciót bonyolítottak le a szegedi Cserepes sori piacon és a Dunakanyarban, amelynek során csaknem 100 millió forint mulasztási bírságot szabtak ki.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. október 22.

Csoportos társaságiadó-alany veszteségének leírása

„X” és „Y” társaság 2020 óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek. A 2021–2023-as adóévekben a csoport tagjainak adóalapja negatív volt, tehát csoportszintű veszteség keletkezett. Az „X” és „Y” társaságok tulajdonosi háttere 2024-ben megváltozott, felvásárolta őket „Z” társaság. A „Z” társasággal mint a szavazati jogok 100 százalékát gyakorló adózóval mindként cég kapcsolt vállalkozási viszonyban áll, sőt, a feltételek ahhoz is adottak, hogy „Z” társaság 2025-től csatlakozzon a csoportos társaságiadó-alanyhoz. Kérdésként merült fel, hogy ha „Z” társaság belép a csoportba, akkor a belépését megelőzően keletkezett, még fel nem használt csoportszintű veszteség leírására ő is jogosult lesz-e.