A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Elhatárolódott a Fidesz a külföldi kamarák adójavaslat-csomagjától pénteken. A javaslatok ellen szerdán közleményben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara is tiltakozott, illetve az fn.hu által megkérdezett kisvállalkozói és munkavállalói érdekvédők is.
A nemzeti ügyek kormánya csökkenteni fogja az adókat, és egyszerűsíteni fogja az adórendszert, de nem fogjuk eltörölni az evát, az ekhót és az őstermelői adózás lehetőségét – olvasható a Fidesz fn.hu-hoz eljuttatott közleményében.
A Fidesz szerint az MSZP beindította rágalomhadjáratának újabb fejezetét. Az MSZP szerint ugyanis a Fidesz kiszivárgott titkos kormányprogramja több rossz hírt is tartalmaz, és antidemokratikus dolog, hogy a tervezett intézkedések csak a parlamenti választások után derülnek ki – derül ki az MTI tudósításából.
Budai Bernadett, az MSZP szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján ezekre példaként említette az eva, az ekho, és az őstermelői adózás megszüntetéséről, az adójóváírás eltörléséről, illetve a tételes egészségügyi hozzájárulás bevezetéséről szóló sajtóhíreket – olvasható a távirati iroda tudósításában.
Mint korábbi cikkünkben írtuk, szerdán közleményben tiltakozott a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a külföldi kereskedelmi kamarák által szorgalmazott adóelképzelések ellen, amelyek többek között megszüntetnék az evát, az ekhot, az őstermelői kedvezményt.
A javaslatok forrása nem a Fidesz, hanem három szervezet: az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham), a Joint Venture Szövetség (JVSZ) és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK).
A dokumentum javaslatai nem csak a kisvállalkozók, hanem a munkavállalók nettó jövedelmét is csökkentenék, eltörölnék az adójóváírást (az idei szja könnyítés teljes egészében az adójóváírás kiterjesztésén alapszik). Mindemellett kötelezővé tennék az építményadó kiszabását, így végső soron mégiscsak lenne egy általános ingatlanadó.
A kis cégeket az is kellemetlenül érintené a javaslataikból, hogy visszahoznák a tételes egészségügyi hozzájárulást – immár 8000 forinttal. Csökkentenék viszont a járulékokat, s eltörölnék az iparűzési adót.
Forrás: Figyelőnet
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!