Finomhangolás a katánál


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már széles körben ismert, hogy a bevételi határ duplájára nőtt a katánál, ám vannak apróbb változások is, amelyeket ugyancsak érdemes ismerni – ezeket taglalja a NAV honlapján megjelent tájékoztatás.


2016. augusztus 1-jétől nem számít a kisadózó vállalkozás bevételének a költségek fedezetére vagy fejlesztési célra folyósított támogatás. Az átmeneti rendelkezések alapján ez a szabály a 2014. január 1-jét követően keletkezett bevételre is alkalmazható. Az értelmező rendelkezések között meghatározásra került a költségek fedezetére vagy fejlesztési célra folyósított támogatás fogalma is.

Ezt a fogalmat pontosította az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2016. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Módtv.), amely szerint ilyen támogatásnak minősülhet az költségek fedezetére vagy fejlesztési célra folyósított, a ténylegesen felmerült, igazolt kiadásoknak a folyósítóval történő elszámolási kötelezettség mellett nyújtott támogatás is, amelyben a kisadózó vállalkozás részesül, vagyis nem kizárólag azokat a támogatásokat lehet figyelmen kívül hagyni a bevétel meghatározása során, amelyeket a magánszemély szerzett meg. A módosított szabály 2016. november 26-án lépett hatályba.

 

A kisadózó vállalkozás bevételére vonatkozó szabályok változása révén bevételnek kell tekinteni azt az összeget is, amelyet az adóalany az általa kibocsátott bizonylat alapján az adóalanyisága megszűnése napjáig még nem szerzett meg.

A Módtv. által 2017. január 1-jei hatállyal beiktatott szabály értelmében az ilyen bevétel tekintetében a szerzés időpontjának az adóalanyiság megszűnésének napját kell tekinteni, ha az adózó az általa kiállított bizonylat ellenértékét az adóalanyiság utolsó napjáig nem szerezte meg.

Mindezek alapján a kisadózó vállalkozások tételes adója szerinti bevételnek számít az az összeg, amelyet egy másik adózási módszerre (pl. a vállalkozói személyi jövedelemadóra, a társasági adóra) áttérő kisadózó vállalkozás még a Katv. hatálya alá tartozó adóalanyként számlázott ki, és amely már nem ezen adóalanyiságának időszakában folyt be.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.