Fogyasztás, beruházás: a két jó barát

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hibásan tekintenek gazdaságpolitikusaink a fogyasztás és a beruházás viszonyára, amikor azt gondolják, hogy a fogyasztás visszafogásával kell forrásokat csoportosítani beruházásokhoz. Valójában a beruházásokhoz humán tőkére van elsősorban szükség,  a végső fogyasztás pedig nem más, mint a humán tőke újratermelése.

Vessünk egy pillantást néhány, beruházásokkal kapcsolatos alapösszefüggésre.

1.  A beruházási rátát megemelni csak a fogyasztási ráta rovására lehet.
2. Ennek két útja van: vagy csökkentik a fogyasztás abszolút szintjét (gondoljunk itt az elmúlt 40 év ciklikusan visszatérő megszorításaira), vagy hitelből emelik a beruházások összegét (ez volt a Kádár-rendszer sajátja). Ez utóbbinál fontos, hogy a beruházások többletteljesítményéből kell majd visszafizetni a hitelt. (A Kádár-rendszerben felvett kölcsönök leginkább az eocénprogramra, a liászprogramra, Bős-Nagymarosra, a kohászat és a textilipar rekonstrukciójára mentek el; ezekből azután nem lehetett törleszteni.)
3. Ha csökkentjük a fogyasztást, akkor leértékeljük a humán tőkét. Eredmény: mindenki kivándorol, a diplomás lángost süt.
4. A beruházásoknál nem a ráta, nem is az abszolút összeg a lényeg, hanem a minőség. Ha ez mindössze a GDP 12 százaléka, de mindig a legkorszerűbb technikai színvonalon valósul meg, akkor ez az arány is elég a modernizációhoz, a gyors növekedéshez, fejlődéshez. Ha elavult technikai színvonalon bővít a beruházás, akkor semmit nem ér, ellenkezőleg: lelassítja a fejlődést és pazarolja az erőforrásokat.
5. Az erőszakosan megemelt beruházási ráta nyomán kialakul a termelés a termelésért, beruházás a beruházásért, export az exportért ördögi köre – erről szólt a szocialista iparosítás. Mindez elfedi a humán tőke leértékeléséből fakadó súlyos erőforrás-vesztést.
6. Nem kell erőszakosan megemelni a beruházási rátát, hagyni kell, hogy kialakuljon annak a természetes rátája. Viszont olyan érdekstruktúrát kell teremteni, amely kikényszeríti, ösztönzi a technika fejlesztését, a hatékonyság javítását. A megemelt beruházási ráta a hatékonysági korlátok felpuhításával éppen ezt sérti. Eredmény: lelassul a fejlődés, majd ebből következően a növekedés is. Ez a beruházási paradoxon.

A fönti, 12 százalékos GDP-arányos beruházási ráta az Egyesült Államokra volt jellemző egy évszázadon át, ahogy erre Milton Friedman rámutatott. Friedman abból indult ki, hogy a gazdasági növekedés ütemét rövid távon a rendelkezésre álló, kialakult technikai színvonal határozza meg, hosszú távon viszont a technikai fejlődés üteme. Azt kereste, hogy ezt az ütemet vajon mi befolyásolja alapvetően. Megállapította, hogy az USA-ban az éves gazdasági növekedési ütem a vizsgált egy évszázad alatt (1867-1960) négy százalék volt, illetve a körül ingadozott. (M. Friedman – Anna Schwarz: Az Egyesült Államok monetáris története, 1867-1960. In.: M. F.: Infláció, munkanélküliség, monetarizmus. KJK. 1986.)

Ebből a négy százalékból két százalékot extenzív tényezőkkel magyaráztak: a beruházások- és a munkakerő-állomány bővülésével. A másik két százalék forrása kizárásos alapon csakis a technikai fejlődés ütemével volt értelmezhető. Úgy találták, hogy a humán tényező állt a technikai fejlődési ütem mögött, és nem a beruházások, vagyis nem a holt tőke. Pontosabban ez utóbbi csak a felszíni magyarázat, ami szemünkbe ötlik, a valós forrás az ember.

Mindebből számunkra az a tanulság, hogy a gazdaságpolitikának nem szabad a beruházási ráta nagyságával foglalkoznia, azt a gazdasági törvények által meghatározott „természetes rátára” kell bízni. Arra viszont ügyelni kell, hogy az érdekstruktúra átalakítása szükséges azért, hogy a humán tőke itthon maradjon, illetve részt vegyen a technikai modernizációban. Mert ez a legfontosabb feladata, amit csak akkor képes elvégezni, ha megkapja a mindennapi regenerálódásához és hosszú távú fejlődéséhez szükséges fogyasztási színvonalat. Mert a végső fogyasztás a humán tőke újratermelése: ezért nem szabad szembeállítani egymással a fogyasztást és a termelést.

---