Folytatódik az áfa-emelési trend Európában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az általános forgalmi adó átlagos mértéke már átlépte a 21 százalékos küszöböt az Európai Unióban. Ezzel párhuzamosan a cégeknek egyre gyakrabban változó áfa-szabályozásra és minden eddiginél hatékonyabb adóellenőrzésekre kell készülniük – mutat rá az EY legfrissebb iparági jelentése.


A cégeknek úgy kell kialakítaniuk stratégiájukat, hogy gyorsan és hatékonyan tudjanak alkalmazkodni a változásokhoz, valamint rendszeresen ellenőrizzék ügyleteik áfa-kezelését annak érdekében, hogy megelőzzék az adóhatósági vizsgálatokból adódó bírságokat. Előrejelzéseink szerint ugyanis a közvetett adók további térnyerése várható globálisan és Európában egyaránt. A válság arra készteti a kormányokat, hogy fenntartható módon hozzák egyensúlyba a gazdaságot és egyúttal a növekedést is serkentsék.

Ez pedig azt vetíti előre, hogy az államok egyrészt a közvetlen adókról a közvetett adókra helyezik majd a hangsúlyt, másrészt igyekeznek növelni az adóbeszedés hatékonyságát és gyakoriságát  – mondta Vékási Tamás, az EY adópartnere.

Minden korábbinál átfogóbb áfa-ellenőrzések

Egyrészt az áfa jelentőségének növekedése, másrészt a modern technológia adta lehetőségek következtében minden korábbinál átfogóbb és szigorúbb ellenőrzésekre kell készülniük a cégeknek világszerte. Nemcsak az egy adott országon belüli ellenőrzések hatékonysága növekszik, de a különböző államok adóhatóságai közötti információcsere is egyre automatikusabbá válik – derül ki az EY jelentéséből.

A nemzetközi trendekbe Magyarország is illeszkedik. A nagyadózói körben az adóhatósági megállapítások döntő többsége az áfához kapcsolódik hazánkban. Növekszik az adójogi viták száma is Magyarországon, ezek közül pedig egyre több ügy jut el az Európai Bíróságra is – mondta Vékási Tamás.

A nemzetközi folyamatokhoz hasonlóan a magyar adóhatóság is egyre többször alkalmaz olyan szoftvert, amellyel a korábbiakhoz képest sokkal rövidebb idő alatt, tételes ellenőrzést tud végrehajtani, nagyobb találati aránnyal. Éppen ezért a cégeknek is alkalmazkodniuk kell a megváltozott viszonyokhoz, egyebek mellett például az adóhatósági szoftverekhez hasonló módszerekkel kell ellenőrizni saját rendszereiket – tette hozzá.

Folytatódik az áfa-emelési trend Európában

Az EY jelentése rámutat arra, hogy 2014-ben és 2015-ben mintegy tíz uniós tagállamban módosul az áfa mértéke és köre. Az általános forgalmi adó közösségi szinten idén már átlagosan 21,4 százalékra emelkedett, amely jelentős növekedést jelent a válság előtti 19,4 százalékhoz képest.

Kiskönyvtár az áfáról 3. rész: Áfalevonás és áfa-visszaigénylés

Gyakorlati példákon keresztül bemutatjuk az adólevonási jog természetét, szabályait, az adólevonás általános és különös feltételeit, kitérve a speciális termék- és szolgáltatáskörökre. Ismertetjük az adólevonás tárgyi feltételeit, valamint az áfa-visszaigénylés jelenleg hatályos rendszerét.

Rendelje meg most! Ára mindössze 2990 Ft+ 5% áfa

Ezzel párhuzamosan Európában és világszinten is egyre gyakoribbá vált az áfa-szabályok változása. A vizsgált országok felében évente legalább egyszer, az államok 20 százalékában azonban akár 2-3 alkalommal is módosul a szabályozás – derül ki az EY nemzetközi tanulmányából, amelyben 96 országot vizsgáltak meg.

Tizenkét pontos javaslatcsomag cégek számára

Az EY szerint tizenkét fontos lépést kell megtenniük a cégeknek annak érdekében, hogy hatékonyan tudjanak alkalmazkodni a jelentős változásokhoz. Ezek közé tartozik a közvetett adók menedzsmentjének beépítése a vállalati stratégiába; az üzleti folyamatok feltérképezése és azok áfa-kezelésének elemzése; korszerű elektronikus rendszerek alkalmazása; valamint a változások tudatos nyomon követése helyi és nemzetközi szinten.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.