Fontos változás a cafeteriában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jelentősen átalakulhat jövőre a béren kívüli juttatások alkalmazása, köszönhetően annak, hogy alapvető változások lépnek életbe a szabályozásban. Első pillantásra a legfontosabbnak az tűnhet, hogy jövőre 19 százalék lesz a kedvezményes juttatások adótartalma a mostani 25 helyett, ám a valódi átalakulást nem ez hozza majd.

Adómentesen a meccsre

Egyetlen adómentes juttatás marad a rendszerben, ha a munkáltató sporteseményre szóló belépőt ad. Ez vélhetően azért lett mentes, mert feltételeit nem az szja-törvényben szabályozták. A kedvezmény célja, hogy az emberek több sporteseményre járjanak. A törvény azonban csak azt szabályozta, hogy évente legfeljebb 50 ezer forint lehet az adómentesen adott jegy értéke, azt viszont nem, hogy hol lehet felhasználni. Vagyis akár a Bajnokok Ligája döntőjére is juttathat jegyet a munkáltató adómentesen.

Mivel megszűnik a természetbeni juttatás kategória, semmissé válik az a korlát is, amely szerint a juttatást minden alkalmazott esetében egyenlő arányban kell alkalmazni, vagyis az nem lehet sem teljesítményfüggő, sem egyéb szempontból differenciált – ellenkező esetben jóval magasabb adót kell fizetni. Ez azt jelenti, hogy a társaságok akár az ételutalványt is felhasználhatják motivációs eszközként – derült ki a Sodexo témában tartott konferenciáján.

Ez annál is inkább elképzelhető, mert az utalványt a társaságok jellemzően nem havonta adják ki, hanem egy összegben, a decemberi fizetésekkel. Vagyis már most is egyfajta bónuszként könyvelik el sok helyen. Az ételutalvány azért is lehet kelendő 2011-ben, mert egész évre, több mint 200 ezer forint értékben adható kedvezményes adózás mellett, ráadásul azt nemcsak készételre lehet majd költeni, hanem fel nem dolgozott élelmiszerre is.

További részletek Napi Gazdaság cikkében

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 25.

A magyarok több mint háromnegyede rendszeresen adományoz

A magyarok több mint háromnegyede rendszeresen adományoz, csaknem egyharmaduk fél évente, 17 százalékuk havonta egyszer jótékonykodik – mondta a Visa Magyarországért felelős területi vezetője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

2023. szeptember 25.

A Booking-botrány mélyére ás a Gazdasági Versenyhivatal

Még korántsem került pont a Booking-ügy végére. A Gazdasági Versenyhivatal augusztus 24-én indította el gyorsított ágazati vizsgálatát az online szálláshelyfoglalás és a szálláshely-szolgáltatás hazai piacán. A vizsgálati jelentéstervezet elkészítésének eredeti határideje 2023. szeptember 24-én járt volna le, de a hatóság ezt egy hónappal meghosszabbította, mivel a piaci folyamatok teljes feltárásához és értékeléséhez további időre van szükség.