Gépjármű illeték: mikor, mennyit kell fizetni?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Autó vagy motor vásárlásakor nem elég csupán annyit szem előtt tartanunk, hogy mennyibe kerül az átírás költsége vagy, hogy mekkora a jármű fogyasztása, hanem azt is, mekkora illetéket kell fizetnünk utána.


Gépjármű, illetve pótkocsi öröklése, ajándékozása és visszterhes vagyonátruházás keretében történő megszerzése esetén vagyonszerzési illetéket kell fizetnünk.

Az illetéktörvény alkalmazásában gépjárműnek minősül az olyan közúti szállító- vagy vontatóeszköz, amelyet beépített erőgép hajt és nyilvántartásba vételét jogszabály írja elő. Továbbá pótkocsinak minősül az olyan jármű, amely az előbb meghatározott gépjárművel történő vontatásra készült. Idetartozik a teher- és sátras utánfutó, a félpótkocsi, valamint a pótkocsi, melynek a közlekedésben való részvételét – külön jogszabály – hatósági nyilvántartásba vételhez köti.

Az illeték mértékét a jármű gyártási évétől számított kora és a jármű hajtómotorjának hatósági nyilvántartásban feltüntetett – kilowattban kifejezett – teljesítménye alapján kell meghatározni. Ha a hatósági nyilvántartásban a gépjármű teljesítményét csak lóerőben tüntették fel, a lóerőben kifejezett teljesítményt 1,36-tal el kell osztani és az eredményt egész számra kell kerekíteni, hogy megkapjuk a jármű kilowattban kifejezett teljesítményét.

 

Gépjármű, pótkocsi tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának öröklése és ajándékozása esetén az illeték mértéke a gépjármű és pótkocsi visszterhes vagyonátruházási illetékének kétszerese.

Illeték alóli mentességek

Mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól:

  • a gépjármű, pótkocsi tulajdonjogának olyan vállalkozó általi megszerzése, melynek előző adóévi nettó árbevételének legalább 50 százaléka gépjárművek és pótkocsik értékesítéséből származott (gépjármű-forgalmazó), továbbá
  • a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét ellátó szerv által nyilvántartásba vett pénzügyi lízinget folytató vállalkozó általi megszerzése;
  • a kizárólag elektromos hajtómotorral ellátott gépjármű tulajdonjogának, illetve ilyen gépjárműre vonatkozó vagyoni értékű jognak a megszerzése;
  • az az ügylet, amikor a vagyonszerzés a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti kedvezményezett átalakulás keretében történt, valamint
  • az az ügylet, amikor a vagyonszerzés a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti kedvezményezett részesedéscsere keretében történt.

Az illetékmentességhez hasonlóan nem kell az illetéket megfizetni, ha a vagyonszerző a tulajdonszerzés bejelentésével egyidejűleg külföldi kivitel céljából Z betűjelű ideiglenes rendszám kiadását kéri, mindaddig, míg a gépjármű tartós belföldi használatához szükséges forgalmi engedély kiadását nem kéri, vagy a gépjárművet belföldön nem értékesíti.

A 120 kW-nál nagyobb teljesítményű hajtómotorral rendelkező autóbuszok, tehergépkocsik és vontatók tulajdonjogának megszerzése esetén az illeték mértékét úgy kell meghatározni, mintha a gépjármű 120 kW teljesítményű hajtómotorral rendelkezne. Azaz a fizetendő illeték összege maximálva van, így a 120 kW fölötti teljesítmény megszerzése, már „mentes” az illeték alól.

Különös adózási módok az áfa rendszerében

Kiskönyvtár az áfáról címet viselő sorozatunk 5. kötete a különös adózási módok elméleti szabályanyagának a magyarázatán túl konkrét példák bemutatásával segíti az adózók mindennapos hatékony jogalkalmazását.

További információ és megrendelés >>

Pótkocsira más szabályok érvényesek. Pótkocsi tulajdonjogának megszerzése esetén, amennyiben a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege nem haladja meg a 2 500 kg-ot 9 000 forint, minden más esetben 22 000 forint illetéket kell fizetni.

Gépjárműre, pótkocsira vonatkozó haszonélvezet, használat, illetve üzembentartói jog megszerzése esetén a tulajdonszerzés után járó illeték 25%-ának megfelelő illetéket kell fizetni.

Ha a gépjármű, pótkocsi tulajdonjogának megszerzésével egyidejűleg (azzal azonos napon) más személy megszerzi a gépjármű pótkocsi haszonélvezeti, használati vagy üzembentartói jogát, akkor a tulajdonszerzőnek a tulajdonszerzés utáni illeték-összeg 75%-át a tulajdonszerzőnek, a 25%-át a haszonélvezőnek, használónak, üzembentartói jog jogosítottjának kell megfizetni.

A bejegyzés szerzője Hegedűs Sándor, az RSM DTM adóüzletág vezetője. Az RSM DTM Blog az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.