Az Áfa kalauz friss számában megjelent írás az állandó telephely jogi hátterének részletes, az uniós joggyakorlatot is érintő elemzésével rávilágít a székhely és az állandó telephely közti különbségre és támpontot ad az állandó telephely meghatározásához, elhatárolásához, majd bemutatja az állandó telephely adózásban betöltött szerepét és jelentőségét az Áfa tv.-ben szabályozott azon esetkörök ismertetésével, ahol az állandó telephely fennállása meghatározó az adókötelezettségek teljesítése során.
| Releváns jogszabály: |
1. Jogi háttér
1.1. A magyar szabályozás
A témához kapcsolódóan a gazdasági célú letelepedés és az állandó telephely fogalom pontos tartalmának ismerete elengedhetetlen egy-egy ügylet áfabeli minősítéséhez. Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) Vegyes rendelkezési között található a gazdasági célú letelepedés meghatározása. Ennek megfelelően az állandó telephely is gazdasági célú letelepedést keletkeztet, nemcsak a székhely. Az Áfa tv. ugyanis rögzíti, hogy az adóalany ott telepedik le gazdasági céllal, ahol gazdasági tevékenységének székhelye vagy állandó telephelye van. Abban az esetben, ha az Áfa tv. a gazdasági célú letelepedés helyéhez joghatást fűz, és az adóalanynak a székhelye mellett egy vagy több állandó telephelye is van, a joghatást a székhelynek vagy annak az állandó telephelynek kell betudni, amely az adott ügylet teljesítésével a legközvetlenebbül érintett. Ezeket a szabályokat kell megfelelően alkalmazni az adóalany lakóhelyére vagy szokásos tartózkodási helyére abban az esetben, ha nincs gazdasági célú letelepedési helye (Áfa tv. 254. §).
Az állandó telephely fogalma az Áfa tv. értelmező rendelkezései között található (Áfa tv. 259. § 2. pont). Eszerint állandó telephely a székhelyen kívül a gazdasági tevékenység helyhez kötött folytatására huzamosabb időtartamra létesített vagy arra szánt földrajzilag körülhatárolt hely, amelyen a gazdasági tevékenység – székhelyhez képesti – önálló folytatásához szükséges egyéb feltételek is ténylegesen rendelkezésre állnak, ideértve az adóalany kereskedelmi képviseletét is, de csak annyiban, amennyiben az Áfa tv. 37. § (1) bekezdésének alkalmazásában az adóalany kereskedelmi képviselete a legközvetlenebbül érintett, kivéve, ha az Európai Unió kötelező jogi aktusa ettől eltérően rendelkezik.
Az Áfa tv. fenti definíció alapján az állandó telephely vizsgálata során tehát érdemes a következő kérdéseket egymás után feltenni. Először is azt kell vizsgálni, hogy az adott társaság belföldi tevékenységét székhelyén kívül fejti-e ki. Ha erre a kérdésre nem a válasz, akkor fel sem merülhet az állandó telephely keletkezése. Ezt követően a tevékenység végzésének helyét és idejét kell megvizsgálni. Nem keletkezhet állandó telephely, ha a tevékenység nem helyhez kötött, illetve nem tart huzamosabb ideig. Ha a székhelyen kívül végzett tevékenység helyhez kötött és huzamosabb ideig tart, akkor azt kell vizsgálni, hogy földrajzilag körülhatárolt helyen folyik-e a tevékenységvégzés. Ha nem, akkor nem beszélhetünk állandó telephelyről. Ha igen, akkor azt kell megvizsgálni, hogy ezen a helyen rendelkezésre állnak-e eszközök. Ha nem, akkor nem beszélhetünk állandó telephelyről. Ha igen, akkor az is lényeges kérdés, hogy ezen a helyen rendelkezésre állnak-e olyan személyek, akiken keresztül a gazdasági tevékenységét kifejti a társaság. Ha erre a kérdésre is igen a válasz, akkor már csak azt kell megvizsgálni, hogy ezek az eszközök és személyek lehetővé teszik-e, hogy a társaság a székhelyhez képest önálló tevékenységet folytasson ezen a helyen. Ha igen, akkor áfa szempontból a társaságnak állandó telephelye van ezen a helyen.
Az állandó telephely vonatkozásában fontos kiemelni, hogy áfát érintően minden esetben a fenti fogalommeghatározás érvényes, nem szabad figyelembe venni a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. § 33. pontja szerinti telephely fogalmat. Arra is ügyelni kell, hogy a gazdasági célú letelepedés nem azonos az adóregisztrációval, azaz önmagában az a tény, hogy egy társaság rendelkezik adószámmal egy tagállamban, nem feltétlenül jelenti azt, hogy ott gazdasági céllal letelepedettnek minősül.
1.2. Az uniós szabályozás
1.2.1. Héa-irányelv
Az összefüggések és a témához kapcsolódó uniós rendelkezések megértéséhez tisztában kell lenni a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: Héa-irányelv) szolgáltatásnyújtás teljesítési helyének általános szabályait – az igénybevevő jogállása szerint elkülönítetten – tartalmazó 44. és 45. cikkének tartalmával. A 44. cikk rendelkezése szerint az adóalany – aki ilyen minőségében jár el – részére nyújtott szolgáltatás teljesítési helye az a hely, ahol az adóalany gazdasági tevékenységének székhelye van. Mindazonáltal, amennyiben ezen szolgáltatásokat az adóalany olyan állandó telephelye részére nyújtották, amely a gazdasági tevékenységének székhelyétől eltérő helyen van, ezen szolgáltatásnyújtás teljesítési helye az a hely, ahol az állandó telephely található. Ilyen székhely vagy állandó telephely hiányában a szolgáltatásnyújtás teljesítési helye az a hely, ahol a szolgáltatást igénybe vevő adóalany állandó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van. Az adóalany igénybevevő esetén tehát az igénybevevő letelepedése a lényeges. A 45. cikk pedig úgy rendelkezik, hogy nem adóalanyok részére nyújtott szolgáltatás teljesítési helye az a hely, ahol a szolgáltatást nyújtó gazdasági tevékenységének székhelye van. Mindazonáltal, amennyiben ezen szolgáltatásokat a szolgáltatást nyújtó olyan állandó telephelyéről nyújtották, amely a gazdasági tevékenységének székhelyétől eltérő helyen van, ezen szolgáltatásnyújtás teljesítési helye az a hely, ahol az állandó telephely található. Ilyen székhely vagy állandó telephely hiányában a szolgáltatásnyújtás teljesítési helye az a hely, ahol a szolgáltatást nyújtó állandó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van. A nem adóalany igénybevevő esetén tehát a szolgáltatást nyújtó letelepedése számít.
1.2.2. Héa-vhr.
A székhelyről és az állandó telephelyről a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek megállapításáról szóló 282/2011/EU tanácsi rendelet (a továbbiakban: Héa-vhr.) is rendelkezik. Ahogyan az a bevezető bekezdésekben is olvasható, a rendelet kiadására – többek között – azért is szükség volt, mert az adóztatandó ügyletek teljesítési helyének megállapítására vonatkozó szabályok egységes alkalmazásának biztosítása érdekében egyértelműsíteni kellett az olyan fogalmakat, mint gazdasági tevékenység székhelye, állandó telephely, lakóhely és szokásos tartózkodási hely. A Héa-vhr. kiadására – a cikk témájához kapcsolódóan – továbbá azért került sor, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatát figyelembe véve, a lehető legegyértelműbb és legobjektívebb kritériumok alkalmazásával elő kell segíteni e fogalmak gyakorlati alkalmazását [Héa-vhr. (14) bevezető bekezdés]. Az adóalany részére nyújtott szolgáltatás teljesítési helyére vonatkozó általános szabály sérelme nélkül, az olyan igénybevevőnek nyújtott szolgáltatás esetében, amely több helyen telepedett le, megfelelő szabályokat kellett megállapítani, amelyek segítik a szolgáltatásnyújtót abban, hogy – a körülmények figyelembevételével – azonosíthassa az igénybevevő azon állandó telephelyét, amely részére a szolgáltatást nyújtották. Ha a szolgáltatásnyújtó nem tudja megállapítani a szolgáltatás teljesítési helyét, meg kellett állapítani továbbá olyan szabályokat is, amelyek segítségével meghatározhatók a szolgáltatásnyújtó kötelezettségei. Ezen szabályok nem érinthetik és nem változtathatják meg az igénybevevő kötelezettségeit [Héa-vhr. (21) bevezető bekezdés]. Amennyiben a termékértékesítő vagy szolgáltatásnyújtó állandó telephellyel rendelkezik az adó megfizetésének helye szerinti tagállam területén, úgy pontosan meg kell határozni azokat a körülményeket, amelyek esetén ez a telephely az adófizetésre kötelezett [Héa-vhr. (41) bevezető bekezdés].
A Héa-vhr. 10. cikke a székhely fogalmi kereteit adja meg azzal, hogy kimondja, a Héa-irányelv 44. és 45. cikkének alkalmazásában „az adóalany gazdasági tevékenységének székhelye” a vállalkozás központi ügyvezetésének helye. Ennek a helynek a meghatározásához figyelembe kell venni a vállalkozás általános irányítására vonatkozó alapvető döntések meghozatalának helyét, a vállalkozás létesítő okirat szerinti székhelyét, és a vállalkozás ügyvezetése üléseinek helyét. Ha ezek a kritériumok nem teszik lehetővé a gazdasági tevékenység székhelyének bizonyossággal történő meghatározását, akkor a vállalkozás általános irányítására vonatkozó alapvető döntések meghozatalának helyét kell elsődleges kritériumként figyelembe venni. Egy egyszerű postai cím nem fogadható el az adóalany gazdasági tevékenységének székhelyeként.
A Héa-vhr. 11. cikke rendelkezik az állandó telephelyről. Eszerint a Héa-irányelv 44. cikkének alkalmazásában – a Héa-vhr. előbb ismertetett 10. cikkében említett, gazdasági tevékenység székhelyének kivételével – „állandó telephely” bármely olyan telephely, amely a személyi és tárgyi feltételek tekintetében kellően állandó jelleggel és megfelelő szervezettel rendelkezik a szükségleteinek kielégítésére igénybe vett szolgáltatások fogadásához és használatához. A Héa-irányelv 45. cikkének alkalmazásában pedig – a Héa-vhr. előbb ismertetett 10. cikkében említett, gazdasági tevékenység székhelyének kivételével – „állandó telephely” bármely olyan telephely, amely a személyi és tárgyi feltételek tekintetében kellően állandó jelleggel és megfelelő szervezettel rendelkezik, és ezáltal lehetővé teszi szolgáltatások nyújtását.
A Héa-vhr. a szolgáltatás igénybevevőjének illetőségével kapcsolatos szabályokat a 3. alszakaszban, az illetőséggel kapcsolatos vélelmekre vonatkozó rendelkezéseket a 3a. alszakaszban, a vélelem megdöntését a 3b. alszakaszban, míg az igénybevevő illetőségének meghatározására és a vélelem megdöntésére vonatkozó bizonyítékokról szóló rendelkezéseket a 3c. alszakaszban taglalja.
E rendelkezéseknek – a cikk témáját érintő – lényege, hogy ha az adóalanynak vagy az adóalanynak minősülő nem adóalany jogi személynek nyújtott szolgáltatás a Héa-irányelv 44. cikkének hatálya alá tartozik, és ez az adóalany egyetlen országban telepedett le (vagy ennek hiányában egyetlen országban rendelkezik lakóhellyel és szokásos tartózkodási hellyel), e szolgáltatásnyújtás az említett országban adóztatandó [Héa-vhr. 20. cikk első albekezdés]. Ugyanakkor az ugyanezen körbe tartozó szolgáltatásnyújtás, ha az adóalany különböző országokban telepedett le, abban az országban adóztatandó, ahol az adóalany gazdasági tevékenységének székhelye van. Mindazonáltal, ha a szolgáltatást az adóalany olyan állandó telephelyének nyújtják, amely a gazdasági tevékenységének székhelyétől eltérő helyen található, ez a szolgáltatásnyújtás a szolgáltatásban részesülő és azt a saját céljaira igénybe vevő állandó telephely helyén adóztatandó. Ha az adóalany nem rendelkezik gazdasági tevékenység szerinti székhellyel vagy állandó telephellyel, a szolgáltatás a lakóhelyén vagy a szokásos tartózkodási helyén adóztatandó [Héa-vhr. 21. cikk]. Az igénybevevő azon állandó telephelyének meghatározása érdekében, amely részére a szolgáltatást nyújtják, a szolgáltatásnyújtó megvizsgálja az általa nyújtott szolgáltatás jellegét és igénybevételét. Ha ezek nem teszik lehetővé, hogy a szolgáltatásnyújtó azonosítsa azt az állandó telephelyet, amely részére a szolgáltatást nyújtja, akkor a szolgáltatásnyújtó különösen azt vizsgálja meg, hogy a szerződésben, illetve a megrendelőlapon szereplő információk, valamint az igénybevevő tagállama által az igénybevevőnek kiadott és az igénybevevő által a szolgáltatásnyújtóval közölt héa-azonosító szám alapján az állandó telephely-e a szolgáltatás igénybevevője, és hogy az állandó telephely fizet-e a szolgáltatásért. Ha a szolgáltatás igénybevevőjének azon állandó telephelye, amely részére a szolgáltatást nyújtják, a fentiek alapján nem határozható meg, vagy amennyiben a Héa-irányelv 44. cikkének hatálya alá tartozó szolgáltatásokat olyan szerződés keretében nyújtják az adóalanynak, amely meg nem határozható vagy nem számszerűsíthető módon egy vagy több szolgáltatást tartalmaz, a szolgáltatásnyújtó jogosan tekintheti úgy, hogy a szolgáltatásnyújtás teljesítési helye az, ahol az igénybevevő székhelye van [Héa-vhr. 22. cikk (1) bekezdés].
A Héa-irányelv 44. cikke alkalmazásában, ha távközlési-, műsor- vagy elektronikus úton nyújtott szolgáltatások nyújtója a szolgáltatásait olyan helyszínen nyújtja, mint például egy telefonfülke, wifi hotspot, internetkávézó, étterem vagy egy szálloda hallja, ahol a szolgáltatás igénybevevőjének az azon a helyen való fizikai jelenléte szükséges ahhoz, hogy részére az adott szolgáltató szolgáltatást nyújthasson, azt kell vélelmezni, hogy az igénybevevő e helyszínen telepedett le, illetve állandó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye ott található, és a szolgáltatást ténylegesen ott használja és veszi igénybe. Ha ez a helyszín a Héa-irányelv 37. és 57. cikke értelmében vett Közösségen belüli személyszállítást végző hajó vagy repülőgép fedélzetén, illetve vonaton található, az illetőséget a személyszállítás indulási országa határozza meg [Héa-vhr. 24a. cikk]. A nem adóalany részére távközlési-, műsor-, vagy elektronikus úton nyújtott szolgáltatások esetében ki kell emelni a Héa-vhr. 24b. cikk d) pontjában rögzített azon szabályt, amely szerint a Héa-irányelv 58. cikke alkalmazásában, amennyiben nem adóalany részére távközlési-, műsor-, vagy elektronikus úton nyújtott szolgáltatásokat a Héa-vhr. fent ismertetett 24a. cikkben [és a Héa-vhr. – jelen cikkben egyrészt tartalmi, másrészt terjedelmi okok miatt nem részletezett – 24b. cikk a), b) és c) pontjában] említettektől eltérő körülmények között nyújtanak, azt kell vélelmezni, hogy az igénybevevő azon a helyen telepedett le, illetve állandó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye ott található, amely helyet a szolgáltatásnyújtó a Héa-vhr. 24f. cikkében felsoroltak közül két, egymásnak nem ellentmondó bizonyíték alapján ilyenként meghatároz. Az előzőekben ismertetett pont sérelme nélkül, az említett pont hatálya alá tartozó szolgáltatásnyújtás esetében, ha egy adóalany által a valamely tagállamban lévő székhelyéről vagy állandó telephelyéről nyújtott ilyen szolgáltatások héa nélküli összértéke a folyó és a megelőző naptári évben nem haladja meg a 100 000 EUR-t, illetve a nemzeti pénznemben számított egyenértékű összeget, azt kell vélelmezni, hogy az igénybevevő azon a helyen telepedett le, illetve állandó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye ott található, amely helyet a szolgáltatásnyújtó a Héa-vhr. 24f. cikk a)–e) pontjában felsoroltak közül a szolgáltatásnyújtásban részt vevő, de a szolgáltatás nyújtójától vagy az igénybevevőjétől eltérő személy által szolgáltatott egy bizonyíték alapján ilyenként meghatároz. Ennek az értékhatárnak az átlépése esetén a teljesítési hely értékhatárhoz kötött vélelem a teljesítési hely meghatározása során az adott időponttól kezdve mindaddig nem alkalmazandó, amíg az értékhatárra előírt feltételek ismét nem teljesülnek. A nemzeti pénznembeli egyenértékű összeg meghatározásához az Európai Központi Bank által az (EU) 2017/2459 tanácsi végrehajtási rendelet elfogadásának napján közzétett árfolyamot kell alkalmazni.
A Héa-irányelv 58. cikke szerinti szolgáltatásnyújtáskor a fent ismertetett, Héa-vhr. 24a. cikkében [és a Héa-vhr. – jelen cikkben egyrészt tartalmi, másrészt terjedelmi okok miatt nem részletezett – 24b. cikk a), b) és c) pontjában] említett vélelmet a szolgáltatásnyújtó megdöntheti három, arra vonatkozó, egymásnak nem ellentmondó bizonyíték alapján, hogy a szolgáltatás igénybevevője más helyen telepedett le, illetve állandó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye más helyen található [Héa-vhr. 24d. cikk (1) bekezdés]. Az adóhatóság pedig a Héa-vhr. 24a., 24b. vagy 24c. cikk alapján felállított vélelmet döntheti meg, ha feltételezhető, hogy a szolgáltatásnyújtó visszaélést vagy szabálytalanságot követ el [Héa-vhr. 24d. cikk (2) bekezdés].
A héafizetésre kötelezett személyekkel kapcsolatos rendelkezéseket a Héa-irányelv XI. cím 1. fejezet 1. szakasza tartalmazza. A Héa-irányelv 192a. cikke ezzel kapcsolatban kimondja, hogy e szakasz alkalmazásában azt az adóalanyt, aki az adó megfizetésének helye szerinti tagállam területén állandó telephellyel rendelkezik, az adott tagállam területén nem letelepedett adóalanynak kell tekinteni, ha az alábbi két feltétel teljesül: az adóalany adóztatandó termékértékesítést vagy szolgáltatásnyújtást teljesít az adott tagállamban [a) pont]; illetve a szolgáltatást nyújtónak az érintett tagállam területén található állandó telephelye nem vesz részt ebben a teljesítésben [b) pont]. A Héa-vhr. 53. cikke pedig úgy rendelkezik, hogy a Héa-irányelv 192a. cikkének alkalmazásában kizárólag az adóalany olyan állandó telephelyét kell figyelembe venni, amely a személyi és tárgyi feltételek tekintetében kellően állandó jelleggel és megfelelő szervezettel rendelkezik azon termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás teljesítéséhez, amelyben részt vesz. Ha az adóalany a héa megfizetésének helye szerinti tagállam területén állandó telephellyel rendelkezik, úgy kell tekinteni, hogy e telephely a Héa-irányelv 192a. cikk b) pontja értelmében nem vesz részt a termékértékesítésben vagy szolgáltatásnyújtásban, kivéve, ha az adóalany ezen állandó telephelyének tárgyi és személyi erőforrásait az említett tagállamon belüli, adóztatandó termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás teljesítésével szükségszerűen együtt járó feladatokhoz használja fel, a teljesítés előtt vagy az alatt. Ha az állandó telephely erőforrásait kizárólag adminisztratív támogatási feladatokhoz – például könyveléshez, számlázáshoz és követelések behajtásához – használják fel, akkor ezek nem tekinthetők termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás teljesítéséhez felhasznált erőforrásoknak. Mindazonáltal, ha a számlán az állandó telephely szerinti tagállam által megállapított héa-azonosító számot tüntetik fel, akkor ezt az állandó telephelyet úgy kell tekinteni, mint amely részt vett az említett tagállamban teljesített termékértékesítésben vagy szolgáltatásnyújtásban, kivéve, ha az ellenkezőjét bizonyítják.
1.2.3. Az EUB ítélkezési gyakorlata
Az Európai Unió bírósága (a továbbiakban: EUB) több ítéletében is foglalkozott az állandó telephely ismérveinek értelmezésével. Így például első alkalommal a C–168/84. számú Gunter Berkholz kontra Finanzamt Hamburg-Mitte-Altstadt ügyben, a C–190/95. számú ARO Lease BV kontra Ispecteur van de Belastingdienst Grote Ondernemingen, Amsterdam ügyben, a C–210/04. számú Ministero dell’Economia delle Finanze, Agenzia delle Entrate kontra FCE Bank plc ügyben, a C–73/06. számú Planzer Luxembourg ügyben és a C–318/11. és C–319/11. számú Daimler AG és Widex A/S kontra Skatteverket egyesített ügyekben, a C–605/12. számú Welmory LTD ügyben.
A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az „állandó telephely” fogalma kellő állandóságot és olyan szervezetet feltételez, amely a személyi és tárgyi felszereltségre tekintettel alkalmas arra, hogy lehetővé tegye a szóban forgó szolgáltatások önálló nyújtását. (Lásd C–73/06. számú Planzer Luxembourg ítélet 54. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Különösen, a saját személyzettel nem rendelkező szervezet nem tartozhat az „állandó telephely” fogalma alá. (Lásd például a C–190/95. számú ARO Lease ítélet 19. pontja). Ezt megerősíti a nem olyan régi, az osztrák vonatkozású, C–931/19. számú Titanium kontra Finanzamt Österreich ügyben hozott döntés, amely szerint a valamely tagállamban bérbe adott ingatlan nem minősül a Héa-irányelv 44. és 45. cikke értelmében vett állandó telephelynek olyan körülmények között, amikor ezen ingatlan tulajdonosa a bérbeadáshoz kapcsolódó szolgáltatások nyújtása céljából nem rendelkezik saját személyzettel.
A közelmúltban közreadott, a C–533/22. számú Adient Ltd. & Co. KG (Adient DE) ügyben hozott ítéletében az EUB a témához kapcsolódóan több kérdésben is állást foglalt. Így többek között leszögezte, hogy valamely héa-alany társaság, amely gazdasági tevékenységének székhelye valamely tagállamban van, és amely egy másik tagállamban letelepedett társaság által nyújtott szolgáltatásokat vesz igénybe, nem tekinthető úgy, hogy ez utóbbi tagállamban e szolgáltatások teljesítési helyének meghatározása céljából állandó telephellyel rendelkezik pusztán azon tény alapján, hogy a két társaság ugyanazon csoporthoz tartozik, vagy hogy e társaságokat szolgáltatásnyújtási szerződés köti össze. Azt is kimondta az EUB, hogy sem az a körülmény, hogy valamely héa-alany társaság, amelynek gazdasági tevékenységének székhelye valamely tagállamban van, és amely egy másik tagállamban letelepedett társaság által nyújtott feldolgozási szolgáltatásokban részesül, ez utóbbi tagállamban olyan szervezettel rendelkezik, amely részt vesz az ezen feldolgozási szolgáltatásokból származó késztermékek értékesítésében, sem pedig az, hogy ezen értékesítési ügyletek többségükben az említett tagállamon kívül valósulnak meg, és az ott teljesített értékesítési ügyletek héakötelesek, nem relevánsak annak megállapítása szempontjából, hogy e társaság a szolgáltatásnyújtás helyének meghatározása szempontjából az utóbbi tagállamban állandó telephellyel rendelkezik, azaz pusztán azon az alapon, hogy az adóalany a másik tagállamban teljesített termékértékesítései támogatásához vesz igénybe egy helybeli adóalanytól szolgáltatást, nem jöhet létre áfa szempontjából állandó telephely. Azt is megerősítette az EUB, hogy az egyik tagállamban gazdasági tevékenységének székhelyével rendelkező héa-alany társaság, amely egy másik tagállamban letelepedett társaság által nyújtott szolgáltatásokat vesz igénybe, nem rendelkezik állandó telephellyel ez utóbbi tagállamban, ha az említett tagállamban rendelkezésére álló személyi és tárgyi erőforrások nem különböznek azoktól, amelyek révén a szolgáltatásokat számára nyújtják, vagy ha e személyi és tárgyi erőforrások csak előkészítő vagy kisegítő tevékenységeket biztosítanak. Ez utóbbi gyakorlatilag azt jelenti, hogy ugyanazok az erőforrások egyszerre nem használhatók szolgáltatás nyújtásához és szolgáltatás igénybevételéhez.
Szente Mónika az Áfa kalauz 2024/9-es számában megjelent írásában részletesen olvashat még az állandó telephely jelentőségéről.
Az Áfa kalauz 2024/9-es számában ezen túl érdekes írásokat talál az összetett ügyletek áfa-megítélésének bírósági gyakorlatáról, és az áfabevallás időszerű kérdéseiről is.
