Heteken belül távozhat Vida Ildikó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adóhatóságnál, Vida Ildikó környezetében úgy érzékelik, hogy inog a NAV-elnök széke, ezért akár már a következő hetekben távozhat a NAV éléről – értesült a nol.hu.


A lapnak a NAV elnökének környezetében dolgozók azt valószínűsítették, hogy Vida Ildikó májustól, nyártól már bizonyosan nem lesz jelenlegi posztján, az újság forrásai ugyanakkor arról nem tudnak, hogy Vida hivatalosan is jelezte volna távozási szándékát.  

A leváltásra szakmai okot is adának az Állami Számvevőszék jelentésében lévő bírálatok – írja a nol.hu. A jelentés szerint a NAV ellenőrzési gyakorlata számos kívánnivalót hagy maga után. Az évente több százmilliárd forint újonnan keletkező hátralékkal egyáltalán nem foglalkozik a hatóság. Mindösszesen 3800 milliárd forintra tehető az az összeg, amelyet 2009 és 2013 között behajthatatlan volta miatt törölni kellett.

Az ÁSZ-jelentés kitér arra is, hogy a NAV-on belül nem mindig áttekinthetőek a felelősségi szintek és előfordult, hogy egyes esetekben a hivatali út megkerülésével folyt a munka. A jelentés kritikus pontjaira Vida Ildikó egyelőre nem válaszolt.

Vida Ildikó tavaly ősszel a kitiltási botrány során került a figyelem középpontjába. A NaPi Gazdaság októberben közölte, hogy az adóhatóság elnökét és több munkatársát kitiltották az Egyesült Államokból korrupciós érintettség gyanúja miatt. Vida Ildikó a Magyar Nemzetnek adott interjújában maga el is ismerte: rajta van a listán.

Új szolgáltatásokkal bővült az Adó Online:
  • díjmentes cikk és szaklap értesítő
  • kérdés-válasz szolgáltatásunk kényelmesebb használata
  • egyedi szaklap ajánlatok

Orbán Viktor kezdetben véfelmébe vette a NAV elnökét, de később arra utasított Vidát, hogy perelje be André Goodfriend, akkori amerikai ügyvivőt rágalmazásért, vagy távozzon. Jogi elégtételre végül nem került sor – írja a nol.hu.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.